Belföld

Tovább srófolja a Bosnyák téri megváltást Zugló: csak akkor lesz megállapodás, ha a Bayer 3,5 milliárdot fizet

Branstetter Sándor / MTVA
Branstetter Sándor / MTVA
Épp, amikor nyilvánosságra kerültek a zuglói „mini Dubaj” tervei, egy újabb megállapodási kudarcról szóló dokumentumokat publikáltak a kerület honlapján.

Számos sikertelen próbálkozás után csütörtökön ismét a zuglói képviselő-testület elé kerül a Bosnyák téri megaépítkezés szerződéses rendezésének ügye. A kerület honlapján közzétett előkészítő iratok szerint Balázs Attila érdekeltségének, a Bayer Construct Zrt.-nek azonban most sincs esélye arra, hogy megszerezze a testület jóváhagyását a munkálatok szabályos befejezéséhez.

A Bayer projektcége egy közel 320 ezer négyzetméteres hasznosterületű épületcsoporton dolgozik a Csömöri út mellett, és bár a kormány 240 milliárd forintért előre megvásárolta az irodaházakat – állami szervek elhelyezésére –, a rendezést nehezíti, hogy kerület egyre több pénzt kér megváltásként, és Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba is bekeményített.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a zuglói vezetés októberben elbocsátotta Dienes János főépítészt, akinek komoly szerepe volt abban, hogy eddig nem született meg a településrendezési szerződés a Bayerrel. A főépítész – szemben Horváth polgármester álláspontjával – az elmúlt években azt képviselte, hogy a kerület nem vállalhat bontási kötelezettséget a Bosnyák téri piac területére, mert az fővárosi tulajdonban van, továbbá pénzbeni térítés nélkül nem lehet elengedni a beruházónak azokat a közérdekű fejlesztéseket, amelyeket még az eredeti adásvételi szerződésben vállalt, ám menetközben a különféle módosításokkal kikerültek a tervekből.

Dienes a felmondási idejét tölti, így az újabb képviselő-testületi tárgyalás előtt a sebtében kinevezett utódjának kellett véleményeznie a dokumentációt. Ezekből viszont az látszik, hogy jelenleg Bínó Beáta sem lát lehetőséget egy végleges megállapodás megkötésére. Az iratokhoz becsatolt főépítészi vélemény szerint ugyanis

a településrendezési szerződés tartalmáról folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre,

és nem is készült el olyan tervezet, amelyet most a testület elé lehetne terjeszteni.

A dokumentáció egyik melléklete szerint Horváth Csaba minden korábbinál nagyobb összeget kér a cégtől megváltásként. Információink szerint az elmaradt közcélú vállalások között a legnagyobb tételt egy korábban beígért, 400 férőhelyes P+R parkoló jelenti.

Horváth sokáig a Bayer számára kedvező, gyors megegyezést menedzselte a tárgyalások során, és támogatta a szerződéses kötelezettségek ellenérték nélküli elengedését, ezért a kerület eredetileg nem is kért pénzbeli ellenszolgáltatást az első szerződéstervezetekben. Csakhogy az időközben menesztett főépítész többször is negatív véleményt fogalmazott meg ezekről a tervezetekről, ezért az idén már a Bayer is hajlandónak mutatkozott a kompenzációra. A tárgyalások során először 250 millió, a nyár végén pedig már 2,5 milliárd forintot ígért a régi vállalások elengedéséért.

Horváth Csaba most 3,5 milliárdra srófolta fel a követelést.

Megtárgyaltuk az alternatív megoldási javaslatukat, amely a természetben megajánlott fejlesztéseken túl 2,5 milliárd forint pénzbeli megváltást ajánl, és arra jutottunk, hogy az önkormányzat érdekeit maximálisan szem előtt tartva csak úgy áll módunkban támogatóan előterjeszteni, majd elfogadni, ha a pénzbeli megváltás legalább 3,5 milliárd forint

– írta a polgármester a beruházónak november közepén elküldött levelében.

Az újabb egyeztetési kudarcot előrevetítő dokumentumokat pénteken tette ki honlapjára a zuglói városvezetés, éppen akkor, amikor a sajtó megszellőztette, hogy a kormány egy olyan zuglói ingatlanfejlesztésről is tárgyal titokban, melynek költségvetése legalább háromszorosa lenne a Bosnyák térinek. A Telex írta meg, hogy Mohamed Alabbarnaka cége, amely Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építette, egy 220–240 méteres felhőkarcolót, valamint luxus lakóparkot és irodaházakat húzna fel Rákosrendező vasútállomás területén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik