Belföld

13 és fél évet kaptak a kidobók, akik 23 évvel ezelőtt eszméletlenre verték G. Jánost a kecskeméti diszkónál, majd a sínekre fektették

13 és fél év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a két férfit, akik 23 és fél évvel évvel ezelőtt összeverték G. Jánost a helyi Silver diszkónál, majd a sínekre fektették az eszméletlen férfit. A 24 éves férfit elgázolta egy érkező vonat, és meghalt.

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a 48 éves és  a50 éves férfi kidobóként dolgozott a kecskeméti diszkóban, ahol 2000. október 1–jén a hajnalban a későbbi áldozat is megjelent ittasan. Nem sokkal később az egyik kidobó odament a 24 éves férfihez, hogy eltávolítsa őt a szórakozóhelyről.

Emiatt köztük szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Ennek során a vádlott ököllel, valamint egy viperável megütötte a férfit, aki az ütéstől a földre rogyott, de még fel tudott állni. A dulakodásba bekapcsolódott a vádlott társa, is akivel együtt két oldalról karon ragadták Jánost, és a diszkó főbejáratához vezették, miközben többször is megütötték. A főbejárattól az elsőrendű vádlott és egy másik kidobó közrefogta és tovább vezette a a férfit.

Menet közben az elsőrendű vádlott a nála lévő viperával fejbe ütötte a megvert fiatalt. A bántalmazásoktól a férfi eszméletét vesztve összeesett. Ekkorra az utánuk induló másodrendű vádlott is a helyszínre ért.

Kapcsolódó
Kecskeméti diszkós gyilkosság: „Láttam, hogy a sínekre rakták a kidobók, de féltem, hogy megölnek”
Folytatódott a 23 évvel ezelőtti rejtélyes kecskeméti gyilkossággal gyanúsított kidobók ügye.

A két vádlott a sértett bántalmazása miatti büntetőjogi felelősségre vonásuk elkerülése érdekében közösen úgy döntött, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben. Az elkövetők úgy határoztak, hogy az ölést vonatbalesetnek fogják álcázni.

Ennek érdekében a magatehetetlen sértettet a közelben elhaladó vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is.

Az elkövetők számításának megfelelően a magára hagyott sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a férfi a helyszínen azonnal életét vesztette. A mozdonyvezető már csak féktávolságon belül észlelhette éjjel a síneken fekvő férfit, és nem volt esélye arra, hogy megálljon. A törvényszék 13 és fél év fegyházra ítélte a letartóztatásban lévő kidobókat.. Az ítélet nem jogerős.

Kapcsolódó
Vallottak a 23 évvel ezelőtti rejtélyes kecskeméti emberöléssel gyanúsított kidobók
A bántalmazást elismerték, de azt tagadják, hogy ők tették a sínekre G. Jánost.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik