Belföld

Vallottak a 23 évvel ezelőtti rejtélyes kecskeméti emberöléssel gyanúsított kidobók

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a két volt biztonsági őrrel szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 23 évvel ezelőtt megverték és kidobták a kecskeméti diszkóból G. Jánost, majd a sínekre fektették.

A 2000 október elsején történt rejtélyes haláleset már több mit két évtizede nem hagyta nyugodni a helyieket és a döglött aktát újranyitó rendőröket. A fordulópontot egy másik ügyben szerzett információ hozta meg a nyomozók számára. S ebből kiindulva, egy nagyon aprólékos, mindenre kiterjedő nyomozati munka révén sikerült rekonstruálniuk a tragikus nap eseményeit.

A 23 évvel ezelőtti eset egyik helyszíne a kecskeméti Silver diszkó volt, míg a másik az annak közelében lévő 142. számú vasútvonal. A későbbi áldozat, az akkor 24 éves G. János az Izsáki úti diszkóban szórakozott a halála előtt. Innen azonban kidobták az őrök, és úgy összeverték ököllel és viperával, hogy koponyacsonttörést szenvedett.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a fiatal ekkor még a biztonsági őrök támogatásával saját lábán lépett ki a diszkóból. Miközben azonban a belváros felé tartottak vele, lehányta az egyik őrt, aki emiatti felindultságában viperájával ismét neki esett. Az áldozat ekkor már összeesett, és mozdulni sem bírt. A kidobók a magatehetetlen és eszméletlen állapotban lévő férfit a közeli vasúti sínekhez vonszolták, és a 14+20. számú szelvénynél a sínekre fektetve magára hagyták.

Bízva abban, hogy az arra haladó vonat majd halálra gázolja, és a testi roncsolódások majd elfedik az általuk okozott sérüléseket. Az esetet pedig halálos balesetként fogják kezelni, s az ő felelősségre vonásuk így elkerülhető lesz. A vonatgázolás sajnos be is következett, ami valóban a 24 éves férfi halálát okozta.

Az ügyben elsőként indított államigazgatási eljárás idegenkezűséget nem állapított meg, és az eljárást meg is szüntették, de később egy orgazdaság ügyben folytatott nyomozás során szerzett információk okán újra elrendelték a nyomozást, amit időközben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya vett át.

Az áldozatot exhumálták, majd a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet igazságügyi orvos-, nyom-, fizikus- és antropológusszakértő együttes véleménye kimondta, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte. Ezen a vonalon elindulva göngyölítették fel a nyomozók az egykori tragédia szálait.

police.hu

Több mint száz tanút hallgattak ki, volt, akit a helyszínen, bizonyítási kísérleteket végeztek, adatokat gyűjtöttek, elemeztek, értékeltek, és ez alapján körvonalazódott a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható két személy, akiket tavaly novemberben fogtak el.

A jelenleg 48 éves kecskeméti N. Tamást, valamint a most 49 éves V. Lajost a KR NNI nyomozói előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsították meg, majd ezt követően őrizetbe vették és letartóztatták.

A két gyanúsított elismerte, hogy bántalmazta a későbbi áldozatot, de azt tagadták, hogy közük lenne a fiatalember sínekre helyezéséhez.  A vizsgálati szakban a nyomozók a terheltek által védekezésként felhozottakat egyrészt tanúvallomásokkal, másrészt szembesítésekkel cáfolták meg. Így a két férfi terhére rótt bűncselekmény bizonyítottságához kérdés sem fér. A rendőrség lezárta a rejtélyes haláleset ügyét, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik