Belföld

Bizottsági ülést tartottak volna az akkugyárakról: a kormánytagok kivonultak, a minisztériumok emberei el sem mentek

Április 16-ára gyűlést hívott össze az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, hogy szakértők bevonásával vitassák meg a hazai akkumulátor-gyártás és hulladék-kezelés visszásságait. A bizottság elnöke, az LMP-s Keresztes László Lóránt az Átlátszónak azt mondta, hónapokat vett igénybe, mire tető alá tudták hozni az eseményét, illetve, hogy az Energiaügyi Minisztériumtól és a Külügyminisztériumtól is kaptak ígéretet arra, hogy a képviselőik részt vesznek majd az ülésen. Ehhez képest

az ülést megelőző este a tárcák értesítették Keresztest, hogy mégsem kívánnak megjelenni a vitán. 

Ennek megfelelően az első két napirendi pont megtárgyalása után az ülés határozatképtelenné vált, a bizottság addig jelenlévő kormánypárti tagjai kivonultak a teremből.

Az eseményre a minisztériumok képviselői mellett meghívást kapott Dr. Győrffy Dóra közgazdász professzor, Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország regionális vegyianyag-szakértője, Bodnár Zsuzsa, a civil szervezeteket tömörítő Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség (AKÁRTEIS) képviselője, valamint Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. Utóbbi szintén nem jelent meg az ülésen. Az ellenzéki képviselők a megjelent szakértőkkel informális ülést tartottak a témában.

Kapcsolódó
A debreceni akkumulátorgyár ellenzőit kötelezte a Törvényszék, hogy szedjenek össze egymillió forintot a szakértői vizsgálatra
Néhány nap alatt összegyűjtötték a pénzt, de a teljes összeg az egymillió forint sokszorosa lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik