Március 21-i sajtótájékoztatójukon azt mondták, ennyire még nem volt súlyos a helyzet, pedig már több, mint tíz éve kongatják a vészharangot. Tényleg most a legrosszabb a helyzet?
Tényleg. Humorosan azt szoktam mondani, hogy még egy kicsit javítanak a finanszírozáson, és mindannyian csődbe megyünk. Zajlik amúgy egy polémia arról, mikor kezdődött az egészségügy alulfinanszírozása, de azt látni kell, hogy a HBCs pontrendszer, ami alapján kapják a finanszírozást az intézmények, harminc, a tvk (teljesítmény-volumen korlát) pedig húsz éves. Noha 2000 előtt is volt már probléma az adósságból, az első alkalom, amikor a kormánynak sok milliárd forinttal közbe kellett avatkoznia, 2009-ben volt. Az első igazán nagy konszolidációra 2011 végén került sor, akkor 60 milliárd forintot adott a kormányzat a kórházaknak. Sokáig azt gondoltuk, hogy a mélypont 2015 tavasza volt. Akkor 84 milliárd volt az adósság, mielőtt 60 milliárdos adósságrendezésre került sor.
Aztán elérkeztünk 2024-hez, és még nagyobb összegek röpködnek.
Az összegszerűség elképesztő. Gondoljunk bele,
úgy volt november végén 130 milliárdos a kórházak adóssága, hogy nyáron volt már egy 60 milliárd forintnyi plusz forrásjuttatás.
De számoljunk máshogy: adott egyszer 60, majd 90 milliárdot az állam, ami összesen már 150 milliárd, és maradt 64 milliárd a végére. Bárhogy is számolunk, 200 milliárdos adósság termelődött a tavalyi év során. Ez az összeg eddig nem volt tapasztalható.
De hogyan lett ennyi?
A Covid és a háború rendkívüli módon megváltoztatta a gazdasági környezetet. Sérültek az ellátási láncok, és rendkívüli módon összeszűkült, felborult a gazdasági helyzet. A háború pedig energiaár-robbanást okozott és az infláció is elszaladt. A kormány pedig nem készült fel időben a helyzet kezelésére.
Hol folyik el a pénz a kórházaknál? Hogyan termelődik ilyen gyorsan ekkora volumenű adósság?
Ha egy kormányzati szereplő azt mondaná, nem tudják, miből keletkezik az adósság, az egyszerűen nem igaz. 2019-ben az abban az évben keletkezett adósságot intézményre lebontva felmérte az OKFŐ (Országos Kórházi Főigazgatóság, akkor még az ÁEEK), vagyis pontosan meg tudják mondani, milyen ok mekkora mértékben játszik közre az adósság keletkezésében, és adott esetben azt is, hol folyik el a pénz. Alapvetően az a probléma, hogy az ellátás alulfinanszírozott: kevesebb pénzt kap a kórház, mint amennyibe az ellátás kerül. Jellemzően a megyei kórházak, illetve az egyetemi klinikák a legeladósodottabbak, mert mindenkit el kell látniuk. Egy városi kórház meg tudja tenni, hogy szelektál. A másik gond, ami az adósságot növeli, az infrastruktúra: a János kórház rezsije nyilván magasabb, mint egy modernebb kórháznak. És ott van még a menedzsmenthatás is, tehát az, hogy a kórháznak milyen szemléletű a vezetése. A bér is jelentős kiadási tétel. Noha a béreket megkapják a kórházak, viszont van olyan bérjellegű kiadásuk, például a végkielégítések, jutalmak, amelyeket nem, vagy csak késve kapnak meg az intézmények. Ikonikus bérjellegű elem a jubileumi jutalom, amely mintegy 20 milliárd forintot tesz ki. Erre nem kapják meg a fedezetet a kórházak, ki kell gazdálkodniuk, és ezt úgy teszik meg, hogy a dologi kiadásokból veszik el az összeget, vagyis az orvostechnikai eszközbeszállítókat nem fizetik ki. Az állam hivatkozik az inflációra is, ami jelentősen megdobta a közműszámlákat, ezzel együtt az adósságot. Arra is szoktak hivatkozni, hogy az orvostechnikai eszközök megdrágultak, de az igazság az, hogy infláció alatti volt az orvostechnikai eszközök drágulása.
A Covid hogyan játszik szerepet a kórházi adósságban?
A járvány alatt megszakadtak az ellátási láncok. Nem titok, hogy az orvostechnikai eszközgyártás jó része Ázsiában történik, ahol ráadásul dollár-, nem pedig euróelszámolás van sok esetben. A kormány is megdöbbent, amikor rájött, hogy az európai gyártásból nagyon kevés védőeszköz jut el a piacra. Naponta kaptuk a kérdéseket állami szintről, hogyan lehet maszkot, kesztyűt, védőruhát beszerezni. Azt mondanám, hogy az orvostechnikai eszközigény eltolódott: amikor vége lett a járványnak, és beindultak az ellátások, még mindig ezzel kellett küzdeni, és a mai napig küzdünk azzal, hogy eszközhiány van az európai piacon. Az ellátás nagy részét adó nemzetközi cégek úgy vannak vele, hogy ha már Európába hoznak eszközt, és Magyarországon is jelen vannak, akkor ide is juttatnak az eszközökből. De már beszéltem olyan világcég helyi képviselőjével, aki azt mondta, már náluk is felmerült, hogy ha kevés az eszköz, akkor oda viszik, ahol jó árat kapnak érte és időben kifizetik. És az nem Magyarország.
A járvány után is maradt az ázsiai irány?
Maradt. A kormánynak voltak arra irányuló törekvései, hogy legyen itthon is védőeszköz-gyártás, de ezek nem jöttek össze. Gondoljunk csak bele: ha gumikesztyűt szeretnénk gyártani, ahhoz kaucsuk kell, amiből itthon nincs, Vietnámban viszont nagyon sok van, ráadásul a szaktudás is ott van. Ettől függetlenül vannak és kellenek magyar orvostechnikai gyártócégek. Nagyjából 15 százaléka az eszközellátásának magyar forrásból történik. Ezt bővíteni kéne. Németországban jóval magasabb ez az arány.
A kórházi osztályok ideiglenes leállása az esetek 10–15 százalékában az orvosi eszközökkel kapcsolatos problémák miatt következik be. Ha nem változik az adóssághelyzet, meddig fajulhat ez?
Nem lehet megmondani, de az biztos, hogy tovább romolhat. Nagyon régi probléma, hogy a nagy értékű eszközök pótlására nincsen forrása az egészségügynek. Az eszközpark javítása általában uniós forrásból történt, de most ezt is, ahogyan az eszközszervizelést is átvette a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Ez mind lassítja az ügymenetet, mert központosítás van: a javításoknál jellemző, hogy ha nagy voleumnről van szó, arra közbeszerzést kell kiírni. Az üzemeltetés központosítása előtt, ha elromlott egy kórházban valami, akkor hívták a szervizes céget, és megcsinálták. Ha nem döntenek arról, hogy a kórházakat márciusban újabb milliárdokkal segítik ki adósságuk rendezésére, csak súlyosabb válhat a helyzetet, ami tovább eszkalálodhat.
Ha megszületik a döntés, hogy újfent ad az állam jó sok milliárdot, azzal rendeződne a probléma? Mennyire tudnak felkészülni arra a cégek, hogy újabb hatalmas adósságot halmoznak majd fel az intézmények, és újra nem tudnak majd fizetni?
Néhány évvel ezelőtt, alacsony kamatkörnyezetben a cégek meg tudták oldani ezt a helyzetet. Gondjuk persze volt az adóssággal, de tudták kezelni. Ma már az ágazat száz százalékának gondot jelent, hogy nem fizetik ki őket időben. Több multicég vezetője is odajött hozzám az elmúlt egy évben, és azt mondta, folyamatosan figyelik a helyzetet, a head office folyamatosan érdeklődik, és problémát jelent számukra a belső finanszírozás. A legsúlyosabb helyzetben a magyar kkv-k vannak: ők tényleg napról napra élnek, és úgy érzik, reménytelen a helyzetük.
Lehet ennek az a vége, hogy orvoseszköz-gyártó cégek szűnnek meg?
Már most tudunk olyan magyar kkv-ról, amelyik nem bírta tovább, és bezárt.
Groteszk, hogy miközben a kormány a hazai orvostechnikai ipar kiemelt fejlesztéséről és szerepéről beszél, hagyja, hogy az ágazat leépüljön.
Kivonulhatnak a multik Magyarországról?
Az kevésbé valószínű, hogy a multik kivonják az eszközeiket, sokkal inkább elképzelhető, hogy a forgalmazást odaadják disztribútoroknak. Azt mondják, hogy köszönik szépen, nekik ez a pénzügyi környezet nem megfelelő és elmennek. Ez játszódott le Szlovákiában is, ahol a disztribútorok küzdöttek meg az állammal. Vadkeleti viszonyok alakultak ki. El lehet képzelni, amikor cégek ostromolják a kórházak gazdasági igazgatóit. Szlovákiában továbbra is probléma az adóssághelyzet, de közbelépett a kormány.
Ha megkapják az adósságaik rendezéséhez szükséges pénzt a kórházak, akkor van egy rangsor, ami alapján ki kell fizetni a számlákat. A lista élén a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság áll, amely januártól 29 budapesti és 52 vidéki kórház üzemeltetését végzi. A kórházaknak első körben feléjük kell kiegyenlíteni az elmaradt számlájukat. Miért?
A helyzet abszurd: az állam pénzt ad az állami kórházaknak, hogy kifizessék az állami tulajdonú közműszolgáltatókat. Azt tudni kell, hogy a közműszolgáltatóknak rendkívül erős az érdekérvényesítő képességük. Ki kell fizetni őket, nincs mese. Az MVM addig nem írja át az órát, amíg nem fizetik ki. A rosszindulatú megközelítés az, hogy egy állami tulajdonú cég csicskáztatja az állami tulajdonú intézményeket. A jóindulatú az, hogy reális forgatókönyv, hogy ha átadom egy állami cégnek az állami intézmény üzemeltetését és a forrást is biztosítom, akkor ne legyenek tartozások.
Ha a kórházak kifizették a KEF-et, akkor még mindig nem az orvostechnikai eszközöket szállító cégek jönnek, hanem a büntetés-végrehajtás. Ők hogyan kerülnek képbe?
A Bv orvostechnikai területen 2015 óta van jelen bizonyos termékek (például lepedők, steril csomagok) kapcsán, de az esetek többségében nem tud olyan színvonalon gyártani, hogy elárassza a magyar egészségügyet. A rendszert úgy alakították ki, hogy a Bv 25 százalékkal a piaci ár felett szállíthat. Ami azért is furcsa, mert ezeket a termékeket jórészt fogvatartottak állítják elő, az ő bérköltségük pedig elenyésző a piaci cégekéhez képest. Korábban két orvostechnikai cég is az Alkotmánybírósághoz fordult ez ügyben. Az Ab jóváhagyta a Kúria határozatát, ami azt mondta ki, hogy a fogvatartottak foglalkoztatása magasabb rendű társadalmi cél, mint a verseny.
Az Állami Számvevőszékhez fordulnak, mert az egészségügyi intézmények sok esetben nem rendezik azokat a késedelmi kamattartozásukat, amelyekről a vállalkozások hivatalosan értesítik őket, ez pedig jogszabálysértő gyakorlat. Mit várnak az ÁSZ vizsgálatától?
Normális jogállamban akár történhetne az is – ha az ÁSZ vizsgálata azzal záródna, hogy nekünk van igazunk –, hogy azok az intézmények, amelyek ezt a jogellenes gyakorlatot folytatják, beszüntetik ezt a jogellenes gyakorlatot. Régi gyakorlat itthon, hogy az állam természetesnek veszi, hogy mindig kifizeti a kórházakat, de késedelmi kamatot jellemzően nem fizet. Általában ellenséges gyakorlatnak minősítik a kórházak, ha késedelmi kamatot kérnek rajtuk számon, pedig ez jogszabályba foglalt kötelezettség. Ráadásul úgynevezett behajtási költségátalányt is kell fizetniük, ami számlánként 40 euró. Ez nem kis összeg több ezer számla esetén. Amikor alacsonyabb kamatkörnyezet volt és az adósságrendezés is biztosabb volt, a cégek ezektől a tételektől könnyebben eltekintettek. De amikor 11 hónapig nem kapják meg követeléseik ellenértékét, csak annak körülbelül 15-20 százalékát, akkor egyre kevesebben tudnak ettől eltekinteni.
