2023 januárjában készült egy felvétel, amelyet kedden bemutat az ügyészségen és nyilvánosságra is hoz, jelentette be Magyar Péter egy olyan interjúban, amelyet magának szervezett Gulyás Balázs újságíróval. Magyar szerint korábban nem rögzítette senki beszélgetését.
A volt felesége, Varga Judit volt igazságügyi miniszter egy beszélgetés során, amelyben Magyar különböző okok miatt javasolta neki a lemondást, elkezdte neki magyarázni, hogy ez egy maffia, amelyből nem lehet kilépni.
Mesélt egy két dolgot, nem minden van benne a felvételben, de a családom biztonsága érdekében úgy gondoltam, hogy rögzítem, ami elhangzik
– mondta el Magyar.
A felvétel a lakásukon készült, és eredetileg nem szerette volna nyilvánosságra hozni. Korábban a volt felesége védelmében nem akarta, de pár hete jelentkezett nála, és elmondta neki, hogy van ilyen felvétele, és ezt most már végig fogja csinálni. A volt feleségétől azt kérte, tanúskodjon az ügyészségen, de ő ezt elutasította. Magyar szerint két dolog kellett ahhoz, hogy ezt a felvételt nyilvánosságra hozza: egyrészt az ügyészség viselkedése, amikor bent volt náluk meghallgatáson, illetve az ügyészségi közlemény, amelyet utána kiadtak. Szerinte ezekben hazudtak és csúsztattak.
A másik oknak a Rogán-féle propagandamédiát nevezte meg, amelyet visszataszítónak lát. Szerinte, ha vele megtehetik, hogy ilyen eszközökkel lejáratják, akkor egy átlagemberrel bármit megtehetnek.
Magyar azt is elmondta, hogy szerinte ha a kormány most nem gyakorol bűnbánatot, akkor úgy jár majd, mint a Gyurcsány-kormány, amikor nem mondott le az őszödi beszéd kiszivárgása után.
Nem szeretném ezt túlzottan felhájpolni,
mondta Magyar Péter, aki korábban Facebook-posztot írt arról, hogy hétfő este interjút ad a hangfelvételről, amelyet majd kedd reggel szivárogtat ki.
Ez egy bonyolult ügy, érteni fogja majd, akinek értenie kell,
tette hozzá. Annyi még kiderült, hogy a Vargával folytatott beszélgetésben a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely neve is elhangzik.
Magyar Péter üzent azoknak, akik majd morális kritikákat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy felvett és nyilvánosságra hoz egy családi beszélgetését: szerinte nem azoknak kellene emiatt aggódni, akik korábban újságírókat hallgattak le.