Ritkán szerepel a Hungary szó a világlapok fő- (al-)címeiben, de a héten volt ilyen idősáv, amikor voltunk szívesek beengedni Svédországot a NATO-ba. Pontosabban a közelebbről sosem körülírt aggályain példátlan műgonddal (milyen jó ez a szó) mélázó Fidesz-frakció volt szíves, és egészen groteszk csavarja az apróbetűs történelemnek, hogy a kérdésben egyedüliként szilárd nemleges álláspontra cövekelt Kövér Lászlónak nem kellett szavaznia róla, mert akkor már percek óta ügyvivő köztársasági elnök volt. Ebben a pillanatban is az, ami igen különös érzés, de azt mondogatom magamnak, hogy számára is az lehet. Sulyok Tamás keddig melegít.
A teljesen öncélú hirig a svéd miniszterelnök érkeztével deallé kereteződött át: rendeződött a magyar légierő gerincét adó svéd fejlesztésű és gyártású Gripen vadászbombázók sorsa. 20 év lízing után a nevünkre írjuk őket, a tizennégy gépet számláló flottához jön még négy, és mindenféle hasznos frissítéseket kapnak. Az egészet itt foglaljuk össze. Tudtátok például, hogy fel tudnak szállni autópályáról, vagy hogy (logikusan) szovjet/orosz gépek elleni harcra fejlesztették őket? Sose jöjjön hasznosan egyik sem.
Miközben még mindig nincs hivatalos oka Alekszej Navalnij mártírhalálának, mi cikkben latolgatjuk, hogy politikai lehetett-e, azaz: megölték vagy meghalt? Soviniszta volta (valójában: meghaladott múltja) miatt a Fidesz-frakciótól a magyar parlamentben nem járt neki tisztelet, itt nézünk utána az orbáni minősítésnek, egy másik cikkben pedig a helyére bejelentkező felesége sajnálatosan korlátos kifutási lehetőségeinek.
A hetem egyik legnyomasztóbb része volt saját elemzésünkből kiindulva elolvasni a Kyiv Independent beszámolóját arról, mennyi iszonyat, hány bunkerében sérülten lemészárolt, családos ukrán katona mindenféle egyezménnyel szembemenő halála van amögött a mondat mögött, hogy az ukránok feladták Avgyijivkát, és hogyan próbált be-, majd kijutni a városból a harcvezetése által magára hagyott elbeszélő. A hadi helyzetről szóló elemzésünk egésze valamivel kevésbé szívfacsaró: azt mondja, ha az ukránok valahogy kihúzzák ezt az évet, jövőre már az orosz utánpótlás se lesz végtelen. Azért az egy jelentős „ha”.
Még mindig az oroszok: okozott némi meglepetést, hogy Vlagyimir Putyin arra a kérdésre, melyik befutónak örülne jobban az amerikai választásnak hívott szépkorú valóságshow-ban, gondolkodás nélkül vágta rá Joe Biden nevét. Végigvettük, vajon miért. Egy másik írásunk pedig arra keresi a választ, miért dobta be Emmanuel Macron, hogy az EU-országok küldjenek katonákat a háború ukrán oldalára, és az is kiderül belőle, hogy a franciák (és a britek) ezt csendben már megtehették, amikor nagy hatótávolságú rakétákat adtak át. Ahogy a magyar nyelv fordulataival és a világ működésével párhuzamosan ismerkedő óvodás lányom fogalmazna: azok a rakéták nem lövik ki magukat.
A nyitány végére még két világhír: tavaszra megreccsenhet az ország történelmének legjobboldalibbjaként emlegetett izraeli kormány, és a kínaiak behúznák az Antarktiszt.
E-mailben érkező hírlevelünk olvasóinak ez után a pont után még számos, változatos témájú cikket, podcastot és videót kínálunk a hétről, és friss film- és sorozatkritikáinkat is összegyűjtjük azoknak, akik nem csak az újsággal töltenék a hétvégét. Regisztrálj és iratkozz fel, jövő szombaton már neked is küldjük a következőt!
REGISZTRÁLOK
