Belföld

Belekötöttek egy fiatal nőbe a 3-as villamoson az Örsnél, majd ököllel szájba ütötték és letérdeltették – videó

Vádat emelt az ügyészség azzal a 14 éves fiúval és tizenéves társaival, akik inzultáltak egy fiatalt az Örs vezér tere felé közlekedő 3-as villamoson. A fiú megütötte a lányt, akit lökdöstek és fenyegettek az elkövetők, miután leszállt.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 14 éves fiú és a társai – egy szintén fiatalkorú, valamint egy akkor még gyermekkorú lány – másfél évvel ezelőtt Zuglóban szállt fel az Örs vezér tere felé közlekedő villamosra.

A járművön utazott a fiatal nő is, aki egyszemélyes ülésen ült. A fiatalok odamentek a nőhöz, és leültek köré. Vele szemben a fiatalkorú lány foglalt helyet, aki szinte azonnal inzultálni kezdte, és feltette a lábát a nő ülésére. A másik lány ezután a társa ülésre feltett cipőjének a talpát törölgetni kezdte a sértett pólójával, miközben mindannyian jót vihorásztak.

A fiatal utas ekkor már felállt, és el akart távolodni a kötekedő fiataloktól, de fiú kitette elé a lábát. A nő határozottan kérte, hogy engedje el, miközben a kezével hárító mozdulatot is tett az elkövető felé. A fiú ekkor felállt, az áldozata után lépett, és ököllel arcon ütötte, miközben társai káromkodva szidalmazták. Az ütés erejétől a nőnek vérezni kezdett a szája, és leesett a szemüvege.

 

A megtámadott nő a következő megállónál leszállt, de a három fiatal követte, lökdöste és fenyegette. Amikor utolérték a nőt, akkor azt követelték tőle, hogy térdeljen le előttük. A nő próbált tovább menni, a fiatalok azonban nem engedték, mindhárman körbevették, majd az egyikük meglökte, aminek hatására a nő egyensúlyát vesztve a bokorba esett.

A nő a fiatal garázdák létszámbeli és fizikai erőfölényétől, illetve erőszakos fellépésétől megijedt, ezért nem mert további ellenállást tanúsítani, hanem inkább engedelmeskedett nekik, és letérdelt előttük. Ezt követően a fiú és társai távoztak a helyszínről.

Az ügyészség próbára bocsátást kért a 14 éves fiúra csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.

Fiatalkorú lány társával szemben az ügyészség az eljárás 2 év próbaidőre történő, feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott. Harmadik, gyermekkorú társuk az életkora miatt nem büntethető.

Olvasói sztorik