Belföld

A Simonka-per kezdete óta 325 millió forint állami és EU-támogatást vett fel az elsőrendű vádlott

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Simonka György büntetőperének tárgyalása 2021. június 16-án.
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Simonka György büntetőperének tárgyalása 2021. június 16-án.
Simonka György, a felesége és az unokahúga is évről évre kapja a vissza nem térítendő agártámogatásokat, miközben a volt fideszes politikusra 850 millió forintos vagyonelkobzást kért az ügyészség. A 33 vádlottat felsorakoztató korrupciós ügy négy éve tartó tárgyalása januárban folytatódik azután, hogy a bírói tanács összetételében ismét változás történt.

Hosszabb kihagyás után januárjában folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a korrupcióval vádolt Simonka György volt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő büntetőpere – értesült a 24.hu. A bűnszervezetben elkövetett, 1,4 milliárd forintos károkozással vádolt egykori kormánypárti politikus és 32 társa ügyének tárgyalása 2020 januárjában kezdődött, ám az azóta eltelt négy év során a legfontosabb tanúk még nem kaptak szót a bíróságon. Igaz, 2022-ben új bíró vette át az ügyet, ezért elölről kellett kezdeni a tárgyalást, legutóbb pedig azért kellett halasztani az eljárást, mert ismét változás következett be a bírói tanács összetételében.

Noha Simonka visszavonult az országos politikától, az egykor általa vezetett Pusztaottlakán alpolgármesternek kérték föl. Társainak egy része szintén nem távolodott el teljesen korábbi tevékenységétől, a bűnügy elsőrendű vádlottja például továbbra is mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik. Bár a bűnszervezetet épp a zöldség-gyümölcs termelői csoportok számára igényelhető támogatások jogellenes megszerzésével vádolják, a per indulása óta az elsőrendű vádlott többször is vissza nem térítendő állami és európai uniós támogatást kapott.

A vádhatóság Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának, de a volt politikus csak az eljárás harmadrendű vádlottja, a sorban megelőzi őt a vád centrumában álló Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetője. Az előbbi társaságot korábban Kékessy Mihály György elsőrendű vádlott vezette.

Kékessy gazdálkodóként dolgozik, és a Magyar Államkincstár támogatói nyilvántartása alapján

több mint 325 millió forint támogatást vett fel költségvetési és európai uniós forrásból a büntetőper 2020. januári kezdete óta.

Az államkincstár adatbázisa szerint ezek agrártámogatások.

  • 2020-ban 82 965 818 forintot,
  • 2021-ben 112 536 463 forintot,
  • 2022-ben 62 673 281 forintot,
  • 2023-ban pedig 67 599 783 forintot fizetett ki Kékessynek a kincstár.

Ez négy év alatt összesen 325 775 345 forint támogatás, csaknem a váddal érintett összeg negyede.

Kékessy és Simonka közeli ismerősök. Több közös vállalkozásuk volt, és korábban egy időre Kékessy nevére került a tulajdonjoga annak a vagyonzár alá vett háznak, amelyben a Fidesz politikusa lakik családjával a Békés megyei Újkígyóson.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Simonka György távozik büntetőperének tárgyalásáról 2021. június 16-án.

Nem Kékessy az egyetlen, aki a büntetőeljárás idején is igénybe vesz állami támogatást. Simonka György és szintén vádlott felesége – bár jóval szerényebb mértékben – ugyancsak felveszi az elérhető pénzeket. Az államkincstári adatbázis szerint ők ketten tízmillió forintot markoltak fel agrártámogatásként az államtól, miközben az ügyészség 850 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást Simonkára amellett, hogy nyolc és fél évre fegyházba küldené őt. A volt politikus unokahúga, a hatodrendű vádlott Tóth Renáta is él a támogatási rendszer lehetőségeivel, ő 28 millió forintot vett fel a per indulása óta.

Valamivel több mint ötmillió forint támogatást kapott Kerényi István negyedrendű vádlott, Kerényi János volt fideszes országgyűlési képviselő unokaöccse. Rajtuk kívül említésre méltó még kilencedrendű Uhrin András, aki a nyilvántartott támogatói adatok szerint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást vett fel a per kezdete óta.

Simonka György politikai pályája 2022-ben szakadt meg, ekkor már nem indította a Fidesz az országgyűlési választáson, lemondott a választókerületi elnöki posztról, és kivonult a politikából. Tavaly októberben mégis visszatért, amikor alpolgármester lett szülőfalujában, valamint egy szövetkezet vezetését is elvállalta, de az hamar felszámolás alá került. Az egykori politikus végül tevék és lámák közt kezdett dolgozni egy olyan szafari parkban, amit a nevével összeforrt kudarcos pusztaottlakai beruházások területén húztak föl.

Kapcsolódó
Pusztába szórt brüsszeli kétmilliárd – leltároztuk Simonka falujának kudarcos beruházásait
Az államkincstártól kiperelt ellenőrzési jegyzőkönyvek szerint Pusztaottlaka 650 milliós vadaspark-fejlesztésénél négy évig egy kapavágás sem történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik