Színházi emberek, rendezők, ügyelők, ügyvédek és nem utolsó sorban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója számos interjút adtak annak a balesetnek a kapcsán, amely november 10-én történt a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása közben. Mint ismeretes, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia lezuhant a díszlet csaknem 3 méter magas eleméről. Mindketten súlyos végtagsérüléseket szenvedtek. Az elhangzott nyilatkozatok szinte mindegyikében visszatérően elhangzott a „veszélyes üzem” kifejezés. De vajon mit jelent a veszélyes üzem pontosan, és valóban ez lenne a legfontosabb kérdés ebben az ügyben?
A Polgári törvénykönyv szerint:
aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
Ebből ugyan nem derül ki, mi számít veszélyes üzemnek. De ez nem véletlen. A jogalkotó ugyanis nem vállalkozik és nem is vállalkozhat arra, hogy meghatározza, melyek a „veszélyes üzemek”, illetve mik számítanak fokozott veszéllyel járó tevékenységnek.
Miért nem?
A technika folyamatosan fejlődik, és az élet is túl változatos ahhoz, hogy ezt meg lehetne tenni. Ezért a törvény a bíróságokra bízza, hogy egy-egy konkrét ügyben eldöntsék, egy adott létesítmény veszélyes üzem-e vagy sem. Ehhez a Fővárosi Ítélőtábla adott egy általános meghatározást: „fokozottan veszélyes tevékenység az, amelynek a folytatása során fellépő, viszonylag csekély mértékű rendellenesség is súlyos kárral fenyegető veszélyhelyzetet alakíthat ki”.
Például, amikor egy színész egyetlen rossz lépése egy csaknem 3 méteres zuhanást, súlyos kéz- és/vagy lábtörést eredményezhet. Ha egy sport mászófal üzemeltetését vagy a falmászást korábbi bírósági ítéletek veszélyes üzemnek minősítették, nehezen vitatható, hogy a színház is az.
De, mint említettem, ennek az ügynek közel sem ez a lényege. Ebből „mindössze” az következik, hogy a színház köteles megfizetni a két művész valamennyi anyagi (és esetleg erkölcsi) kárát, ez alól semmilyen kifogással nem mentheti ki magát. Azt gondolom, hogy ezt a kártérítési kötelezettséget senki sem fogja vitatni.
Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy Ezt kell megállapítania a folyamatban lévő belső vizsgálatnak, illetve a rendőrségi nyomozásnak.
Kezdjük talán a belső vizsgálattal. Erős kétségeim vannak afelől, hogy ennek a vizsgálatnak a lefolytatása objektív eredményre vezetne. Csák János kulturális és innovációs miniszter – akárcsak legutóbb a Magyar Nemzeti Múzeum kapcsán kirúgott L. Simon László ügyében – ismét félrenézett, amikor tisztelnie kéne a jogot, de legalább az etikai elvárásokat.
Hagyjuk most a „lemondás/felmondás” visszásságait, foglalkozzunk csak azzal, hogy Csák János miért nem függesztette fel a kettős szerepében – mint igazgató és mint rendező – netán felelőssé tehető Vidnyánszky Attilát a vizsgálat idejére. Vidnyánszkynak nem csak a szerepe kettős, hanem a lehetséges felelősségének a fajtája is, hiszen a munkavédelmi felelőssége mellett a büntetőjogit is vizsgálni kell.
A Nemzeti Színház szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) szerint az igazgató a munkáltatója a színház alkalmazottainak, és mint munkáltató köteles a munkavédelmi szabályok betartására és – az általa felügyelt többi vezetőn keresztül – azok betartatására. Emellett – mint az előadás rendezője, a díszlettervező munkájáért úgy felel, mintha azt ő maga végezte volna. A munkáltató, vagyis az igazgató által vezetett színház feladata a biztonságos munkavégzés körülményeinek megteremtése, ha kell, védőfelszerelés biztosítása, a munkavédelmi előírások, szakértői utasítások betartása.
Az SZMSZ aláírója Vidnyánszky Attila.
A színházaknak miniszteri rendeleti szinten saját speciális szabályzatuk is van (egy 1997-ben született, azóta frissített MKM-rendelet), a Színházművészeti Biztonsági Szabályzat, amely részletes előírásokat tartalmaz a „színházi munkával összefüggő veszélyes tevékenységekre.”
Ebből idézem, ami a baleset szempontjából lényeges: a színpadi lépcsőre, emelvényre,
ha az a színpadszinttől 1,00 m-nél nagyobb szintkülönbséget hidal át – korlátot vagy azzal egyenértékű díszletelemet kell szerelni.
És vajon az igazgató/munkáltató által vezetett belső vizsgálat során fogja-e bárki tanúsítani, hogy a rendező betartotta-e azt a rendeleti előírást, amely szerint „a próbák tartama alatt, az új darab beállításánál (…) a rendezőnek fel kell hívnia a szereplők figyelmét a díszletekkel és színpadi cselekményekkel kapcsolatos biztonsági előírásokra.” Az viszont vitathatatlan tény, hogy a rendelet alapján a díszlet használatbavételi engedélyét az igazgatónak kell aláírnia.
Vajon megtudjuk-e valaha, hogy az illetékes területi munkavédelmi felügyelőség ellenőrizte-e a Nemzeti Színházban a munkavédelmi előírásokat? Azt pontosan tudjuk, hogy a balesetről senki nem értesítette őket, holott ez kötelező (lett volna). Én valójában azt sem értem, hogy vajon mivel és miért telt el az az egy óra, amiről Vidnyánszky Attila így beszélt:
borzalmas volt az az egy óra azért, mert nem tudtuk, hogy mi van velük.
Tudtommal minden előadáson orvosi ügyeletnek kell lennie – a nézőtéren fenntartott hellyel az ügyeletes orvos részére. Ha meg netán nincs jelen, a munkavédelmi felügyelőség mellett őt is értesíteni kellett volna. Vagy lehet, hogy a mentőkre kellett egy óra hosszat várni? Ezt sem tudjuk, de ezt legalább nem lesz nehéz utólag megállapítani.
Annál nehezebb lesz a „tényállást” tisztázni. Értem én, hogy a művészek nem foglalkoznak a joggal, és nem is arra a római jogi alapelvre akarok utalni, hogy a „jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól.” Csupán arra, hogy nem kell jogtudósnak lenni, elég a józan belátás és a mindennapi élettapasztalat ahhoz, Ki fogja most már teljes bizonyossággal tudni, hogy az újonnan felépített díszlet milliméterre azonos-e az eredetivel? Persze, lesznek tanúk, vannak kamerafelvételek, de ez mégsem ugyanaz, mint amikor a szakértők, munkavédelmi szakemberek, nyomozók a változtatás nélküli eredeti baleseti helyszínt vizsgálhatják.
Ráadásul a tanúk mind a színház alkalmazottai és érintettjei, mindannyiuk munkája és egzisztenciája a színház vezetőitől függ. Meg fogja-e ismételni bárki a hivatalos eljárásban azt az állítást, amely szerint „többen jelezték, hogy kockázatosnak tartják a Rómeó és Júlia díszleteit.” És kik azok a „többen”? És meri-e bárki cáfolni Vidnyánszkyt, aki úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy ez hozzá nem jutott el. Ki fog derülni valaha is az igazság?
A rendőrségnek azt kell megállapítania, hogy bárkit terhel-e büntetőjogi felelősség. A nyomozás ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folyik.
Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
– fogalmaz a Btk. Azt őszintén remélem, hogy a 3 évi szabadságvesztéssel fenyegetett minősített esetet nem kell leírnom, mert egyik művész sem szenved el maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást.
A büntetőjogi felelősség személyhez kötött. Ez azt jelenti, hogy elvileg a díszlet, annak kivitelezése, rögzítése, jóváhagyása, ellenőrzése stb. során vagy az adott konkrét előadás biztonsága kapcsán bárki megszeghetett olyan foglalkozási szabályt, ami közvetlenül vezetett a baleset bekövetkeztéhez. Ennek tisztázása is a nyomozóhatóság feladata.
Azt azonban őszintén remélem, hogy az összes tisztázatlan és tisztázhatatlan, zavaros és zavaró körülmény ellenére a végén nem egy nézőtéri felügyelőt fognak kirúgni.
