Belföld

A szabályos idézés ellenére sem jelent meg a bíróságon a karinthys tanárokat kirúgó tankerületi vezető

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

8:30-ra hirdették meg Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a Karinthy Frigyes Gimnáziumból elbocsátott pedagógusok perfelvételi tárgyalásának negyedik fordulóját – írta az Index. A jogi vita amiatt indult el, mert a tanárok szerint aránytalan és eltúlzott volt az a jogkövetkezmény, amit a tankerület alkalmazott velük szemben azért, mert a polgári engedetlenség eszközével tiltakoztak.

A bíróság a tárgyalásra az egykori karinthys tanárok mellett az őket elbocsátó tankerületi vezetőt, Rábel Krisztinát is beidézte, a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője azonban nem jelent meg a tárgyalóteremben. Mivel Rábel Krisztina a távollétét előzetesen nem igazolta, Halmos Szilvia bírónő a tankerületi vezető jogi képviselőjéhez fordult, hogy megtudja, ügyfele miért nem tett eleget az idézésnek – írta a lap. Szikora Gábor röviden úgy szólt: nem kapott idézést a tárgyalásra, egyéb információja nincs.

Ezt követően Halmos Szilvia megállapította, hogy márpedig az idézés szabályszerű volt. „Nem tudunk eltekinteni Rábel Krisztina személyes meghallgatásától, a pénteki napra is beidéztük, remélem, hogy akkor eleget tesz a kötelezettségnek” –  fogalmazott Halmos Szilvia, hozzátéve, hogy miután bíróváltás volt – a korábbi három tárgyaláson nem ő vitte ezt az ügyet –, szeretne egy vonalat húzni, és arra kérni a feleket, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a tárgyalás a lehető leghamarabb lezárulhasson.

„Ebbe nem fér bele az, hogy valakit idéznek, és nem jelenik meg, ahogyan az sem, hogy a felperesek nem tartanak be bizonyos határidőket.

Utoljára kérem, hogy ennek a gyakorlatnak legyen vége, máskülönben kénytelen leszek eljárásjogi szankciókat alkalmazni

– jelentette ki a bírónő az Index tudósítása szerint.

A karinthys pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt indítottak pert, szerintük a kirúgásuk aránytalan és eltúlzott volt. Úgy vélik, a tankerület a kirúgásokkal meg akarta félemlíteni a pedagógusokat. Ezzel szemben a tankerület állítja, hogy a tanárok kirúgásával nem volt ilyen céljuk, és a véleménynyilvánításukat sem akarták korlátozni.

Nem ez az egyetlen per, ami a közelmúltban elbocsátott tanárok ügyében zajlik. Egy vörösmartys és egy eötvösös pedagógus ügyében is megindult a jogi procedúra, ők közösen indítottak munkaügyi pert a Belső-Pesti Tankerület ellen.

Nem Rábel Krisztina az első tankerületi vezető, aki távolmarad a bírósági eljárástól.

Szeptember elején arról írtunk, hogy már második alkalommal halasztják el Törley Katalin és a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanárainak tárgyalását, ugyanis Marosi Beatrix jelezte, gyengélkedése okán nem tud megjelenni a meghallgatáson.

Amikor viszont a hölgy megjelent, a bíró kénytelen volt rendre utasítani. A bíró azon kérdésére ugyanis, hogy mi alapján dőlt el, melyik tanároknak kell távozni, Marosi azt mondta: „Akkor és abban a helyzetben ezt éreztem helyesnek, ennyi.” Erre a bíró közölte vele, hogy „ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni, és kérem, ne mondja többször, hogy ennyi!” Majd arra kérte Marosit, hogy küldjön egy pontos listát a tavaly szeptemberi eseményekről, amin látszik, ki hányszor mulasztott.

Frissítés

Cikkünkre reagált Rábel Krisztina tankerületi igazgató. Mint írja, azért nem jelent meg, mert személyes idézést nem kapott, majd a tárgyalásról, illetve idézésről szóló iratból idéz: „Tájékoztatja a bíróság a feleket, hogy a kitűzött perfelvételi tárgyalásokra a bíróság személyes megjelenési kötelezettséggel idézi a felpereseket és az alperes szervezeti képviselőjét”. Mint írja, a szervezet képviseletében Szikora Gábor jogi képviselő vett részt a tárgyaláson.

Kiemelt képünkön demonstrálók a Külső-pesti Tankerületi Központnál, amikor a Karinthy Frigyes Gimnázium elbocsátott tanárai elmentek az intézménybe 2022.október 7-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik