Belföld

Alkotmányvédelmis listából választották ki a Vár új gigapalotáját építő céget

MTI
MTI

A József főhercegi palota egyelőre csak egy gigantikus szürke betonváz a Budai Várban, ami azonban eddig is tízmilliárdokat emésztett fel a költségvetésből, és még most sem tudni, mennyi lesz a beruházás összköltsége.

Az Átlátszó cikke szerint a projektet menedzselő Várkapitányság mindent elkövet, hogy a színfalak mögött zajló, kormányzati pénzszórásra ne derüljön fény. Mivel a kivitelezés költségeit nem tették közzé, a lap közérdekű adatigénylést nyújtott be. A válaszból derült ki, hogy jócskán túllépték a rendelkezésre álló keretet, és fogalmuk sincs, mennyibe fog kerülni a palota befejezése.

Arra a kérdésre, hogy mekkora bruttó összeg áll rendelkezésre, a Várkaptányság azt írta: „a beruházás megvalósítására rendelkezésre álló összeg, amelyet társaságunk 2022. évi éves beszámolójában is feltüntetett: 23 milliárd 998 millió forint.” Arra pedig, hogy mennyibe kerül a palota teljes kivitelezése, azt válaszolták, hogy „mivel az utolsó ütemre szerződés még nincs, ezért a teljes összegre adat nem áll rendelkezésre.”

A lap szerint eddig három beruházási ütemre szerződtek le összesen nettó 24,4 milliárd forint értékben, ami bruttó összegben 31 milliárd. Tehát 7 milliárd forinttal lépték túl a keretet – úgy, hogy a kivitelezés negyedik ütemére még nincs szerződés.

A palota látogatása jelentős autóforgalommal fog járni, ezért mélygarázst is építenek hozzá. A helyszínen egy hatalmas munkagödör látható a Vár oldalában, ami miatt kivágtak félszáz fát. Közbeszerzés ennél a beruházásnál sem volt.

A versenyeztetési eljárást a palotához hasonlóan szintén a Magyar Építő Zrt. nyerte, a kivitelezés költsége nettó 17,5 milliárd forint, ami bruttó 22,2 milliárd forint. A Várkapitányság 2022-es beszámolójában feltüntetett rendelkezésre álló összeg a mélygarázs esetében bruttó 18,9 milliárd forint – a keretet tehát itt is túllépték bruttó 3,3 milliárd forinttal.

A lap összesítése szerint a palotára és a hozzá épülő mélygarázsra tehát eddig összesen bruttó 53 milliárd forintos összegre szerződtek, ám ebben még nincs benne az utolsó ütem ára. A két projektre rendelkezésre álló teljes támogatás összege 43 milliárd forint volt, vagyis már most 10 milliárd forinttal túllépték ezt a keretet.

Mivel a beruházásra nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem írtak ki közbeszerzést, a lap megpróbálta megtudni, hogy a Magyar Építő Zrt. milyen alapon lett nemzetbiztonságilag megbízható partner.

A Várkapitányság közölte, hogy a kivitelezőt az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) által vezetett jegyzékről választották ki. Az AH azt írta, hogy a jegyzék nem nyilvános, azt kizárólag a Vbt. hatálya alá tartozó beszerzésekben ajánlattevőként részt vevők számára adhatják ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik