Belföld vélemény

A szentgotthárdi ágyipoloska-invázió igazi jelentősége

24.hu
24.hu
A nonkonform magyar diplomácia. Az I. kerület 2023-as Tóth Árpád Műfordítói Díjáról. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Odze György: A nonkonform magyar diplomácia

Nem ezzel a szóval jellemzi a magyar kormányzat a saját külpolitikáját, de azt a kifejezést, amit használnak, nem szívesen írom le, mert az egyszerűen ostobaság. A lényege, és ebből nem is csinálnak titkot, hogy szembe kell menni minden szabállyal és nézettel, el kell utasítani minden gyakorlatot és hagyományt, ami nem szolgálja maximálisan a saját érdekeiket. Vagy, ahogyan a Bem rakparton még ott dolgozó ismerőseim idézik, most a kulcsszó: leszarjuk. Lényegében leszarjuk. Leszarunk másokat.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes 

Kis ország vagyunk, inkább szegény, mint gazdag, nem tényező a világgazdaságban, de önérzetünk az nagy. Pedig, ha mi leszarunk másokat, bennünket bizony hasonló módon kezelnek, és akkor azt az épületet a Bem rakparton be lehet zárni. Persze, lehet elszigetelten élni és átkokat szórni másokra, egy egyénnek joga és talán lehetősége is van arra, hogy így éljen, ám egy országot, amelyik szövetségi rendszerekben él, és amelyiknek polgárai ebben a két rendszerben látják politikai, gazdasági és társadalmi jövőjüket, nyilvánvalóan felelőtlenség és rövidlátó ostobaság. Pedig ez történik.

Dr. Kapócs Gábor: Nihil faciendum, avagy Üdv Nihilisztánban! A szentgotthárdi ágyipoloska-invázió igazi jelentősége

Az elmúlt napokban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában többszáz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Mint a hírbe hozott intézmény volt vezetője (2011 és 2016 között), némileg még mindig érintve érzem magam, ezért (is) reagálok erre a hírre, egyben jelezve, hogy korábbi munkatársam, Bacsák Dániel eddigi megnyilvánulásai (például Szentgotthárdi(rém)történet, in: Élet és Irodalom, LXVII. évfolyam, 33. szám) teljesen profik voltak, köszönet illeti értük. Azonban az egész jelenség, vagyis a hír értelmezéséhez és jelentőségének megértéséhez néhány kiegészítő információt szükséges előre bocsájtanom.

A poloskainvázióval érintett intézmény, amely április óta a Rábaparti Integrált Szociális Intézet Vas Vármegye nevet viseli, nem csak egy a hazai bentlakásos szociális intézmények, vagyis otthonok közül: ez ismereteink szerint az Európai Unióban máig létező legnagyobb létszámú bentlakásos szociális otthon, ahol egészen az elmúlt évtized közepéig 734 krónikus pszichiátriai beteget, többségükben a szkizofrénia valamilyen formájának maradványállapotával gondoztak, kezeltek, ápoltak.

Összehasonlításképpen: ez a létszám csak alig valamivel kevesebb, mint az OPNI – a “Lipótmező” – 2007-es bezárásakor 810 fős ágyszáma. A túlzsúfoltság miatt bevezetett felvételi zárlat miatt ma már “csak” mintegy 550 fő él az intézmény falain belül, többségük hosszú évtizedek óta.

Az ő életfeltételeiket, gondozásukat, egészségügyi és szociális ellátásukat korábban 375 fős személyzet biztosította, mely mára 200 körülire apadt,

a korai nyugdíbavonulások, a szociális rendszerben általános megalázó bérek, a kiégés és a rossz munkakörülmények miatti tömeges elvándorlás, pályaelhagyás, és a csak 300 méterre lévő határ túloldalán többszörös bérért történő munkavállalás miatt.

Hetényi Zsuzsa: „szent nagy Fenekedbe beléomolni” – Az I. kerület 2023-as Tóth Árpád Műfordítói Díjáról

Budapest I. kerülete 2006-ban Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat alapított, amelyet először 2011-ben ítélt oda. Egyik évben magyarról, másik évben magyarra fordítóknak adományozzák, akik „munkásságukkal nagyon sokat tettek a magyar prózáért és magyar költészetért”. Magyarországon ez az egyetlen kizárólagosan szakmai ajánlásra odaítélt, nem állami díj. Az I. kerületet e páratlan kezdeményezéséért csak dicséret illetheti. Jeles műfordítók nyerték már el a jelentős pénzjutalommal, háromezer euróval járó kitüntetést. A névsor impozáns: Tandori Dezső (2011), Ove Berglund (2012), Lator László (2013), Lorand Gaspar (2014), Zsille Gábor (2015), Paul Sohar (2016), Jávorszky Béla (2017), Tatyjana Voronkina (2018), Tóth László (2019), Peter Sherwood (2020), Bárász Péter (2021).

2022-ben döntésképtelenség miatt nem adták ki a díjat. 2023-ban a jelölő szervezetek tavalyi jelöltjeiket terjesztették fel újra. A Magyar Műfordítók Egyesülete (MEGY) pár nappal a szavazás előtt levelet kapott, hogy sürgősen aktualizálja jelöltjeik anyagát, hiszen az elmúlt két év munkássága súlyozottan esik latba. A 2018-ban frissített rendeletszövegben valóban szerepel a kitétel: „a díj átadását megelőző két esztendőben műfordítói tevékenységükkel gazdagították a magyar kultúrát, vagy hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kultúrát nemzetközi szinten is megismerjék”. Eddig az életmű alapján ajánlott a MEGY, és nem szólt ezért senki, de a kiegészítést benyújtotta.

A Budavári Önkormányzat idén a Tóth Árpád Műfordítói Díjat Yann Casparnak ítélte oda, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) jelöltjének. Ki lehet ő? – tanakodtunk. Összeszedtük közös erővel.

Az 1990-ben született Yann Caspar jogász végzettségű újságíró, francia–magyar származású, most Budapesten él. Külpolitikai szakértőként rendszeresen szerepel a Hír TV műsorán, véleménycikkeit a mandiner.hu közli. Jelenleg a Mathias Corvinus Collegium kutatója. Orbán Viktor leplezetlen propagandistája: könyvet írt „Orbán Viktor 12 éve hatalmon” címmel. A sajtóban is aktív, lásd cikkét: „Orbán Viktor mondja: az európai módszer lejtmenete”. Blogján szélsőjobbos nézeteket hangoztat, többek között hamis, tendenciózusan ferdített híreket közöl külpolitikai témákban is (például az ukrajnai háborúról). Szabadidejében műfordítással is foglalkozik, most Orbán Balázs MCC-alapítványi kuratóriumi elnök könyvének fordításán dolgozik. Eddig Nagy Lea és Petőcz András verseskötetét fordította.

Petőcz György: Mi vagyunk, a világ kiszámíthatatlan, az élet harc

Azt mondják, hogy „a kormány demokratikusan – vagyis diskurzus, vita, érvelés útján – nem legyőzhető”. Erre ráerősítenek azzal, hogy „ez ilyen nép”. És önfelmentőn kijelentik, hogy mivel Orbán népszerű, és „ez ilyen nép”, inkább hallgatni kell. Értsd: saját alternatív etikai és politikai álláspontjaikat nem mélyíthetik el és foghatják rendszerbe, mert azzal az amúgy is gyenge elfogadottságukat rontanák. Így történhet, hogy demokráciánk, primer létezésünk, erkölcsi működésünk, aktuális jólétünk, tudásbéli és egészségi állapotunk romlik ugyan, az ország valóban elszigetelt lett, a környezet pedig megtelt háborúval, globális konfliktusokkal, pusztító ökológiai folyamatokkal, a technika és a jövő felett érzett szorongással, mégsem születik alternatív világkép, narratíva, ellenzéki beszéd.  Annyira érthetetlen, hogy szinte fáj.

Trencsényi László: Tanévnyitó

Hogy a középiskolák tanévnyitóján milyen érzésekkel álltak a sorban az elsősök? Csak gyanítjuk, hogy sokan voltak azok, akik nem abban az iskolában folytatták, ahová vágytak. A gimnáziumok befogadóképessége szűkült, miközben a családok ambíciói közt még mindig a késleltetett pályaválasztást jelentő, általános műveltséget kínáló iskolatípus áll az első helyen.

Ott voltak – aztán hamar elfoglalták az utcákat – a forradalmár-szerepkört megízlelő diákok. Hogy az iskolapadba ülve mire gondolnak, miről leveleznek a pad alatt, még nem tudni. Ott voltak a nekikeseredve sorsuk jobbra fordulását a vizsgától remélő érettségizők, akik rádöbbentek: egyik vagy másik érettségi tárgyuk oktatásához nem lesz szakképzett tanár, sőt tanár sem lesz, olykor az adott tantárgy is megszűnik (hosszabb-rövidebb időre).

Ott voltak – annyian, amennyien – a pályán maradást választó, pályán maradásra kényszerült, fogyó hitű, fogyó elkötelezettségű kollégák. Számolgatták megnövekedett terheiket, a bosszútörvénynek nevezett státusztörvény előírta kötelezettségeket, többen szembesültek azzal, hogy képzettségükhöz nem is igazodó tantárgyakat kell tanítaniuk (jóformán együtt tanulva a diákokkal). Hogy sajnálják-e, vagy megkönnyebbültek attól, hogy a tanítási órákon kívüli közösségi együttlétre nem marad idejük? Nem tudni. Majd megtapasztaljuk. A keserűségek, frusztrációk bizonyára érzékelhető növekedése várható.

Ott voltak – gyarapodó létszámmal – az iskolaőrök (a rendőrség kiterjesztett karjai, a pedagógián kívüli megoldások szimbólumaiként).

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik