Belföld

Meghalt Kárpáti Zsuzsa volt parlamenti képviselő

Életének 63. évében hunyt el.

Kárpáti Zsuzsa 2002 és 2006 között volt az MSZP képviselője, frakcióvezető-helyettese az Országgyűlésben. A Szociális és családügyi bizottságban, illetve az Egészségügyi bizottságban  dolgozott, írja a parlamenti honlap.

1961. március 25-én született Veszprémben. 1981-ben ápoló, asszisztens, 1982-ben gyermekápolói szakképesítést szerzett. 1986-ban intenzív terápiás szakasszisztens szakvizsgát tett, majd 1997-ben szociológusi diplomát szerzett. 1991-ben lett az MSZP tagja, majd több évig párt országos választmányának is tagja.

Az MSZP szerint az Országgyűlésben mindvégig lelkiismeretes munkát végzett, a szakdolgozók érdekeit védve lépett fel képviselőként, majd azután is. A szocialisták fájó szívvel fogadták az augusztus 4-ei halálhírt, néhai országgyűlési képviselőjük családjának, szeretteinek őszinte részvétüket nyilvánították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik