A 444.hu kapta el pár kérdésre az ügyvéd Fiák Istvánt, recski bányatulajdonost, Kósa Lajos jó barátját még Tusnádfürdőn. A portál annak apropóján kérdezte az Andezit Bau tulajdonosát, hogy Recsken júniusban sárlavinát okozott egy villámárvíz, és embereket kellett kiköltöztetni ingatlanjaikból.
A recski történetről sokat írtunk a közelmúltban:
- ebben a riportunkban arról beszélt a település polgármestere, Nagy Sándor, hogy a bánya nem is oda került, ahova eredetileg ígérte a vállalkozó,
- itt pedig arról írtunk, hogy bőven lehetett volna kalkulálni a villámárvízzel, ám ezt valamiért a bányanyitásnál nem vették figyelembe,
- itt írtunk arról, hogy bányavizsgálat indult az ügyben,
- és egy nyomozást is indítottak.
Hiába azonban az 500 milliósnak kikiáltott állami kártérítés és szerepvállalás, Fiák egyszerűen nem akart nyilatkozni a bányájáról, ahonnan a sárlavina elindult a közeli házak felé.
„Nem vagyok közszereplő” – kezdte Fiák István ügyvéd, a Magyar Országos Korcsolyaszövetség alelnöke. (Az elnök: Kósa Lajos.)
Amikor arról érdeklődött a 444.hu munkatársa, hogy a sárlavina kapcsán vizsgálták-e a felelősséget, Fiák azt mondta, „kérdezzék az ügyvezető igazgatót”. Majd azt mondta:
„Semmit nem tudok elmondani a bányáról.”
„Nem kívánok nyilatkozni.”
„Nem omlott le a bánya, az tény.”
„Nagyon kell arra vigyázni, hogy olyat ne mondjanak, ami nem valós.”
„Nem fogok nyilatkozni, ehhez se járulok hozzá. Érti? Ismeri a jogot? Ennyire?”
Fiák végül azt is mondta, hogy nincs is köze a bányával kapcsolatos ügyhöz. Hozzátette: „az ügyvezető nyilatkozik meg a vezérigazgató nyilatkozik.”
A 24.hu hónapok óta keresi az Andezit Bau vezetőit, mégsem nyilatkoznak.