Belföld

Kósa Lajos bányavállalkozó barátja két hete hallgat, miután iszap öntötte el a házakat – közben csendben átépítés kezdődött

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Recsk polgármestere hiányolja, hogy a bányacég műszaki felelőse megszólaljon, miközben a megeredt védfalat elkezdték átépíteni. Már feljelentés is született az ügyben, több kitelepített pedig visszaköltözött a házába.

Komoly változások zajlanak az Andezit-Bau Kft. recski kőbányájánál, amelynek a területéről iszap zúdult június 8-án a falu Hunyadi utcájának végébe – erről tájékoztatta a 24.hu-t a falu polgármestere, Nagy Sándor.

Mi történt?

Korábban beszámoltunk róla, hogy bő két hete heves esőzések voltak a Mátrában és Heves vármegyében, ez pedig Recsket is érzékenyen érintette. Ebben a közel kétezer fős faluban ráadásul nemcsak a villámárvízzel kellett megküzdeni, hanem a falu fölé emelt kőbánya védfalából kiáramló iszappal is. (Korábbi cikkünkben a helyi lakók részletesen beszámoltak a sokkoló ömlésről, amelyet videófelvételek is megörökítettek.)

Recsken végül a sárlavina több mint 50 ember evakuálásához vezetett, akik a közeli sportcsarnokban kaptak átmeneti szállást, illetve rokonokhoz költöztek. Mind a helyiek, mind a recski polgármester egyértelművé tette: a sárlavina a korábban a robbantások miatt elhíresült, Kósa Lajos barátjának, Fiák István tulajdonában álló bányából származott, sőt, egy helyi azt is mondta, hogy már a júniusi felhőszakadás előtt is jött le iszap a bányából. Egy korábbi recski testületi ülés jegyzőkönyve szerint egyébként ebből a bányából szállítanák a követ a többi közt a Budapest–Belgrád vasútvonal építéséhez is.

Mohos Márton / 24.hu

Mégsem reagálnak semmit

Az elmúlt hetekben számos alkalommal kerestük a debreceni székhelyű Andezit-Baut, ám a cég sem telefonhívásunkra, sem többszöri emailes megkeresésünkre nem reagált – még saját ígéretük ellenére sem. (Az iszapömlés után egyébként tartottak egy helyi fórumot, ahol az érintettek fel is vetették, miért nincs ott épp annak a cégnek a képviselője, ahonnan a sár származott.) Szerettük volna a cégtől megtudni, mi az álláspontja a falomlás ügyében, mennyire tartja felelősnek magát, mit üzen a helyieknek, és miért nem kommunikál velük. Válaszokat azonban nem kaptunk.

Recsk polgármestere most azt mondja portálunknak, hogy az elmúlt napokban egyeztetett a céggel, itt azonban a vállalkozás részéről inkább távolságtartó, óvatos puhatolózás volt tapasztalható szerinte, semmint felelős, a károsultak érdekeit szem előtt tartó hozzáállás. Nagy Sándor ugyanakkor hozzátette:

a bánya védfalát elkezdték teljes erővel átépíteni a napokban, a meglévő föld jó részét elhordják, aminek az lesz majd a következménye, hogy a Recsk feletti védfal kevésbé lesz meredek.

Mindez azt jelentheti, hogy a cég maga is elismeri, hogy a védfal a korábbi formájában rosszul volt megépítve. Jóllehet, a bányafelügyelettől a lapunknak megküldött válasz alapján a vizsgálat jelenleg is zajlik, ez azonban, úgy tűnik, nem akadályozta meg a céget, hogy nekiálljon átépíteni a bánya területéhez tartozó védfalat.

A polgármester egyébként azt közölte a 24.hu-val:

a bányacéggel hosszú távú, mindenki számára elfogadható megoldást szeretnék. Jeleztem nekik, hogy azoknak a kártalanítása is fontos, akiknek nem érintett a háza sárral. Az erkölcsi kártalanítás is fontos. Hiányolom, hogy a cég részéről a műszaki ellenőr egyelőre nem szólalt meg az ügyben.

A polgármester elmondta, június 21-én is heves felhőszakadást jósoltak Recsken is, mire ő kiment az iszappal elöntött Hunyadi utca végére, és ott várta meg, amíg az időjárás elcsendesedik. „Aggódtak a helyiek, én is gyomorgörcsben voltam. Ezt a helyzetet meg kell változtatni, hogy ilyen ne legyen többet” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a Belügyminisztériumtól pár nappal az iszapömlés után kaptak ígéretet arra, hogy állami megoldás születik az érintettek lakhatásának megoldására. Az még egyelőre nem tisztázott, hogy milyen döntés születhet.

Mohos Márton / 24.hu

Van, aki már visszaköltözött

A június 8-án kiköltöztetett családok közül néhányan időközben már visszaköltöztek a házukba Recsken – tudtuk meg. Tehették ezt azért, mert már rendőr sem áll az utcában, és a megyei katasztrófavédelem is megszüntette a vészhelyzetet. (Pontosítás: a vármegyei katasztrófavédelem cikkünk megjelenése után azt közölte, hogy Recsken a Hunyadi úton nem rendelt el vészhelyzetet korábban, és nem ők rendelték el a lakók visszaköltözését. Az ügyben az önkormányzat adhat bővebb felvilágósítást – írták.) Kérdésünkre, hogy mennyivel biztonságosabb az utca most, mint például június 12-én – amikor ottjártunkkor még le volt zárva –, azt válaszolták: az önkormányzat rendelt ki statikust a házakhoz (aki szerint a házak szerkezete nem rongálódott meg az iszapömlés alkalmával – N.G.M.).

Ez az érvelés azonban figyelmen kívül hagyja azt, amiről a helyiek beszélnek: a bánya védfala továbbra is ott magasodik a fejük felett, épp emiatt nem érzik magukat biztonságban.

A héten az ügyben a Párbeszéd–Zöldek feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen. Tordai Bence társelnök azt mondta az MTI tudósítása szerint: akik hagyták, hogy a bánya ott és úgy megnyíljon, illetve akik végrehajtották a terepalakítási munkálatokat, „végtelen felelőtlenségről tettek tanúbizonyságot”.

A kártalanítással kapcsolatban kerestük a Belügyminisztériumot is, de egyelőre nem érkezett válasz a kérdéseinkre.

Üzletben a Kósa családdal, rágalmazásért elítélve

A recski kőbányának két tulajdonosa van: Nagy István vállalkozó és Fiák István ügyvéd, utóbbi Kósa Lajos közeli ismerőse, ügyvédje, barátja. Fiáknak a bányája mellett egy tavaly veszteséges tanácsadói cége (Big Fish) és egy szintén veszteséges ingatlanvállalkozása (Flat Hunt) van az Opten szerint. Fiák Egyébként Meló-Diák ügyvezetője. Fiák korábban a Kósa családdal is üzletelt. Például akkor, amikor az általa alapított Tócó-Pece Kft.-t épp ő adta el Kósa feleségének. Ez emlékezetes akvizíció volt , mert a jogász 2017 márciusában az addig üzleti tevékenységet nem végző, ám időközben 139 milliósra feltőkésített céget névértéken, mindössze 6 millió forintért adta el Kósa Lajos feleségének. Fiák egyébként együtt dolgozott Kósa Lajossal a korcsolyaszövetség elnökségében is, sőt, még a „csengeri örökösnő” ügyében is felbukkant. Az pedig már viszonylag friss hír, hogy Fiákot rágalmazásért el is ítélték első fokon, miután kiderül, hogy valótlan információkat adott az Origo újságírójának a Human Operator Zrt. állítólagos ügyeiről.

Kapcsolódó
„Ha többet esik, ez megölt volna minket” – így ömlött rá a NER-közeli bánya a falu végére
Recsken a múlt csütörtöki özönvíz miatt több mint negyven embernek kellett elhagynia az otthonát, a mai napig nem térhettek haza. A településen nem pusztán az eső volt a probléma, hanem a falu fölötti, nemrég megnyitott kőbánya is, illetve az onnan lezúduló iszap. A helyiek hónapok óta mondogatták, hogy baj lesz a bányából, amelynek működtetője egyelőre százezer forintot adott a károsult családoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik