Belföld

Sorra mondanak le a képviselők Ácson az épülő kínai katódgyár miatt

Csütörtökön újabb 3 önkormányzati képviselő jelentette be lemondását a Komárom-Esztergom megyei Ácson, az épülő kínai katódgyár miatt. Így a nyolc fős testületből már öten érezték úgy, hogy félre lettek tájékoztatva és ezért nem tudják megfelelően képviselni az ácsiak érdekeit, számolt be róla az Euronews.

A cikkben emlékeztettek, az ácsiak azonban már a beruházás bejelentése óta tiltakoznak az ellen: nyílt levelet írtak a városvezetésnek és aláírásgyűjtésbe kezdtek. A ,,Kiáll(t)unk Ácsért” csoport vezetője, Lipka Zoltán szerint se a szennyvízvezeték, se az úthálózat nem bír el ekkora terhelést. A zaj és környezetszennyezés pedig a szomszédos Banát és Bábolnát is veszélyezteti.

Márpedig 900 dolgozóra lesz szükség az új katódgyárban. Ha pedig a környékbeliek nem töltik fel a helyeket, ide is érkezhetnek a közép-ázsiai és távol-keleti segédmunkások, akárcsak a gödi Samsunghoz.

Fülöp Ferenc, a kivitelező Bamo Technology Hungary Kft. közkapcsolati igazgatója azzal nyugtatta az ácsiakat, hogy a szomszédságukban épülő katódgyár egy hipermodern kirakatberuházás lesz, ami soha nem látott adóbevételt fog hozni a városnak. Mindenhez megújuló energiát fognak használni, és az üzemnek nem lesz nagyobb a környezetterhelése, mint egy gyógyszergyárnak.

A hatalmas titkolózást pedig azzal magyarázta, hogy az EU-s szabályok szerint addig egyetlen részletet sem szabadott elárulniuk, amíg ki nem derült, hogy hol létesül a Bamo Technology első Európai gyára.

Ács polgármestere szerint hisztéria, ami a katódgyárral kapcsolatban zajlik.

Kapcsolódó
Ács polgármestere elmagyarázta, miért cáfolta a kínai gyár bejelentése előtt, hogy akkumulátorgyár épül
A fideszes polgármester sajnálja, hogy sokaknak csak a hangulatkeltés számít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik