A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szavazóbázisának korösszetétele alapján jellemzően a fiatalok pártja: a támogatók majdnem kétharmada nem múlt még el 40 éves, és mindössze tizedük 60 éves vagy annál idősebb, derül ki az IDEA Intézet felméréséből, amely – a Mi Hazánk után – most az MKKP szavazóit vizsgálta.
A párt majdnem minden második támogatója Budapesten vagy Pest megyében lakik, az átlagnál kevesebben élnek viszont az ország keleti régióiban. Ezzel együtt az MKKP szavazók kisebb és nagyobb településeken is megtalálhatók, hasonló (egynegyedes) arányban élnek a fővárosban, a nagyobb és a kisebb városokban, valamint a falvakban.
Az MKKP szavazóinak négyötöde legalább érettségivel rendelkezik, a támogatók között az átlagnál magasabb a diplomások aránya. Kétharmaduk aktív foglalkoztatott, több mint egytizedük diák – a támogatók korösszetételéből következik, hogy csak egytizedük nyugdíjas.
Az eredmények azt mutatják, a Kétfarkú Kutya Párt szavazói nem apolitikusak: háromnegyedük elmondása szerint érdeklődik a közéleti-politikai események iránt, és csak ötödükről mondható el, hogy egy évvel ezelőtt nem vett részt a parlamenti választáson.
Úgy tűnik, a szimpatizánsok többsége a 2022. áprilisi választás után fordult a párt felé, és a támogatók sokkal inkább tekinthetők kiábrándult ellenzéki szimpatizánsoknak, mint csalódott kormánypártiaknak.
A párt 2022-es szavazóit, saját jellemzésük alapján, leginkább az motiválta az MKKP támogatására, hogy szemben álltak a kormánypártokkal, de nem akarták az ellenzéki összefogásra adni a szavazatukat: a megkérdezettek kétharmadának a döntésében ez a szempont alapvető szerepet játszott, miközben „csak” a szavazók fele érezte azt, hogy azonosul a párt által képviselt értékrenddel, gondolatokkal.
Az MKKP jelenlegi támogatóinak a párt vidám, humoros karakterjegye a legfontosabb, mely ugyanakkor nem öncélú, hanem viccesen komoly és szarkasztikus, mert valódi problémákra hívja fel a figyelmet, ténylegesen aktív tetteket, valódi támogatást jelent az emberek számára. A szimpatizánsok többsége sem baloldalinak, sem jobboldalinak nem tartja magát, majdnem minden második szavazójuk ugyanakkor úgy látja, hogy liberális gondolkodású, és csak tizedük tartja magát konzervatívnak.
Az MKKP-szavazók általában ellenzéki gondolkodásúak, sokkal inkább elutasítják a kormánypártokat, mint az ellenzéki pártok bármelyikét. A párt szimpatizánsainak kétharmada úgy gondolja, soha nem szavazna a Fidesz-KDNP-re.