Belföld

Döntöttek a szülők: a zsidó hitközség nem veheti át az iskolát, ahol antiszemita plakáttal is tiltakoztak

MTVA / Róka László
MTVA / Róka László

A szülők többsége nem támogatta, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásába kerüljön a XIII. kerületben lévő Herman Ottó Általános Iskola, ahol korábban antiszemita plakát is megjelent annak hírére, hogy a szervezet átvenné a működtetést. A Népszava cikke szerint kedden este 7 órakor zárult a szavazás az intézmény jövőjéről.

Kunos Péter, a BZSH ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, hogy az előzmények alapján nem lepte meg az eredmény. Korábban volt szó arról is, hogy erős ellenállás esetén a hitközség nem ragaszkodik ahhoz, hogy megvalósítsa az elképzeléseit az újlipótvárosi iskolában. A BZSH nem felekezetileg elkötelezett iskolát szeretett volna létrehozni, hanem olyan intézményt, amely világnézeti és vallási szempontból talán még a mostani állapotnál is semlegesebb maradna. Kunos azzal is érvelt, hogy az iskola legalább részben mentesülhetne a közoktatásban elképzelhető negatív változások alól, ha hitközségi fenntartásba kerülne.

A tantestület azonban nem állt a kezdeményezés mellé, és a diákok közül is csak kevesen értettek egyet a fenntartóváltással. A hitközséghez eljutott visszajelzések alapján a vitába antiszemita felhangok vegyültek.

A törvény szerint döntő szavuk a szülőknek van. Ahhoz, hogy az iskola az egyházhoz (hitközséghez) kerüljön, az összes szavazásra jogosult szülő több mint 50 százalékának hozzájárulására lett volna szükség. Kunos Péter azt közölte, hogy a keddi voksoláson a 364 szülőből 75-en szavaztak igennel a fenntartóváltásra, 178-an pedig ellene. A többiek, akik nem vettek részt a szavazáson, közvetve azt támogatták, hogy az iskola maradjon az állami tankerület fenntartásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik