Belföld

Blikk: Alvilági vérdíj a drogos énekesnőért 

A nehézfiúk nem hagyták annyiban, hogy a rendőröknek „énekel”.

A Blikk információ szerint az ismert előadóművész felbosszantott több bűnözőt, az alvilág gyakorlatilag vérdíjat tűzött ki a fejére. A lap úgy tudja, az énekesnőt azért akarják elhallgattatni, mert a dílerekről különféle információkat osztott meg a nyomozókkal. Ellene kábítószer-birtoklás, társai ellen drogkereskedelem miatt nyomoz a BRFK.

Egy bennfentes szerint a drogos bűncselekmények miatt utóbbi időben letartóztatottak között gyakran kerül szóba az énekesnő, úgy tűnik, az eljárást akkor úszhatja meg, ha súg a dílereiről, amivel viszont magára haragította az alvilágot. A Blikk informátora szerint súlyos a fenyegetés.  Főleg az a négy személy állna bosszút, akiket vallomása alapján drogkereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

Egyik ismerőse  szerint az énekesnő már elkezdte a féléves, úgynevezett elterelési programot, amelynek lényege, hogy megelőző-felvilágosító előadásokkal elkerülhető a büntetés. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak korábban azt mondta, eddig öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, négyüket drogkereskedelem megalapozott gyanúja miatt. Egyiküket letartóztatták, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

Kapcsolódó
Beismerte tettét a drogfogyasztással gyanúsított énekesnő, és vállalná az elterelést
Letartóztatták az egyik dílert. Az énekes és a másik három gyanúsított szabadlábon védekezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik