Belföld

Hónapok óta a tanárok és a diákok takarítanak egy gödöllői középiskolában

Felmondtak a takarítók, hónapok óta a diákok és a tanárok takarítanak egy gödöllői középiskolában, értesült az RTL Híradó.

A lap beszámolója szerint csak alkalmanként van szakszerű takarítás az intézményben. Reggel és az órák után az osztálytermeket a diákok, a folyosókat pedig a tanárok takarítják. A mosdókat azonban sokszor senki.

Az iskolában több mint ezren tanulnak, többségük nappali tagozaton. Arcát, nevét nem vállalta, de az egyik diák beszélt Híradónknak arról, hogy hogyan kezdődik náluk egy tanítási nap.

Két-három hónapja van, hogy azzal kezdünk a teremben, hogy összetakarítunk, söprünk, kidobjuk a szemetet, amit ott hagyott a másik osztály

– mesélte.

A Híradónak elküldött fotókon az egyik osztályterem látható, takarítás előtt. Több diák is azt mondta, hogy bár nem kötelező, de ajánlott részt venniük a takarításban.

Információik szerint a korábbi takarító cég még tavaly december előtt mondott fel. Kevesellték a pénzt, amennyit az iskola fenntartója kínált a munkáért. A tanárok egy darabig külön díjazás nélkül is takarítottak, de mostanra megelégelték a plusz feladatot. Egy tanár, aki nyilatkozni nem mert, megerősítette, hogy hónapok óta ők takarítanak az iskolában. Ahogy fogalmazott: közös takarítás van, melybe a diákok besegítenek.

Úgy tudni, hogy ez több szülői értekezleten is szóba került. Állítólag több szülő is csak itt tudta meg, hogy a gyereke nem csak tanulni jár az iskolába, hanem takarítanak is.

Az intézmény fenntartóját – a Váci Szakképzési Centrumot –  hiába kereste az RTL, adásukig nem válaszoltak kérdéseikre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik