Belföld

Ötvenezerbe kerül fejenként a karácsonyi jótékonysági vadászat

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI
Az ország összes megyéjében lesz karácsonyi fácánvadászat, melynek bevétele beteg gyerekekhez kerül. Az állatvédők szerint ez a cinizmus csúcsa, a szervezők viszont a nemes célt hangsúlyozzák.

Százával hullanak majd országszerte a fácánok december 27-én, ezen a napon mind a 19 megyében vadászatot rendez egy magas szintű kormányzati támogatással bíró cég.

A 2019-ben alapított Országos Jótékonysági Vadászat (OJV) Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek védnöki nyilatkozatát a Karmelita kolostorban írták alá, az elmúlt években nagyon rákapcsolt, hogy javítson a hobbivadászat társadalmi megítélésén, és természetesen azért, hogy szalonképes alkalmakat biztosítson a fizetőképes érdeklődők számára a sörétes puskák használatához.

Az OJV Kft. létrehozása mögött az az ötlet húzódik, hogy a vadászatot nemes társadalmi céllal kapcsolják össze: a cég a vadászatok bevételeiből rendszeresen adományoz milliós pénzösszegeket gyermekgyógyászati célokra, a jótékonykodásról pedig igyekeznek minél több helyen hírt adni a sajtóban, ami a cég által felkért ismert emberek, az úgynevezett „márkanagykövetek” feladata. A cég feletti védnökséget a kormányzat közismerten szenvedélyes vadászai, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kovács Zoltán kommunikációs és Zambó Péter agrárminisztériumi államtitkár látják el.

Szigetváry Zsolt / MTI Kovács Zoltán, Zambó Péter, Semjén Zsolt és Fejes László az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. és annak védnöki testülete közötti ünnepélyes aláírási ceremónián a Karmelita kolostorban 2019. július 9-én.

A kft. honlapja szerint az idei rendezvény után az 50 ezer forintos részvételi díjakból és az összegyűjtött adományokból „hiánypótló orvosi eszközöket” vásárolnak a megyék egy-egy kiválasztott kórháza számára. Összesítésük szerint az elmúlt években összesen 142 millió forinttal támogatták a kórházakat, igaz, ebbe beleszámolták a cégalapítást megelőző hat év Fejér megyei pénzgyűjtéseit is.

Ezt azért tehették, mert az OJV-t létrehozó és tulajdonló három szervezet közül kettő Fejér megyében, a Velencei-tó környékén működik. Bennük az a közös, hogy a hátterükben valamilyen formában felbukkan egy másik egykori vadász-politikus, L. Simon László korábbi államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A Velencei-tavi Kistérségért Alapítványt például maga L. Simon hozta létre. Ez a szervezet a története során egy 267 millió forintos uniós támogatást is elnyert már kastélyfelújításra, legutóbb pedig – ahogy azt az Átlátszó megírta – egy tóparti hotelt szerzett meg valószínűleg messze a forgalmi érték alatti áron. A velencei hotelt az állam adta oda ingyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesületének, amely aztán átpasszolta az alapítvány érdekeltségébe.

Tavaly a jótékonysági vadászatot követően éppen L. Simon tartott beszédet a résztvevők számára rendezett díjkiosztó ünnepségen. A Nimród vadászati szaklap szerint a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője a beszédben igyekezett cáfolni azt a közvéleményben kialakult vélekedést, hogy a vadászok csak olyan dúsgazdag vállalkozók vagy olyan befolyásos politikusok lehetnek, akik megengedhetik maguknak, hogy egy hétvége alatt százezreket vagy akár milliókat költsenek a szenvedélyükre. L. Simon azt állította, hogy a jótékonysági vadászat annyira jó cél, hogy ilyenkor még a kiskeresetű vadászok is a zsebükbe nyúlnak:

Azok a jótékonysági vadászaton részt vevő vadászok is hozzájárulnak a sikerhez, akik nagyon szerény jövedelemmel rendelkeznek, és nem engedhetik meg maguknak, hogy minden évben elejtsenek mondjuk két kapitális bikát. (…) Példaértékű a magyar vadászok adakozása, mert még akinek kevés van, akinek éppen csak van valamije, akinek néha még az is gondot okoz, hogy a legolcsóbb régi IZS puskájához normális sörétes lőszert vásároljon, ő is részt vesz a jótékonysági vadászaton, ezzel hozzájárul anyagilag a vadászok összefogásához, amellyel a beteg gyerekeket segítjük.

L. Simon László

Az idén a kórházak támogatása mellett azért a résztvevőket is jutalmazzák. Azok között, akik befizetik a részvételi díjat, egy milliós értékű vadászpuskát sorsolnak ki. A fegyvert, a diófából készült puskatus és a króm-molibdén cső mellett az teszi különlegessé, hogy a török gyártó a jótékonysági vadászat logóját is belegravírozta a fémrészekbe.

Az OJV Kft. tevékenységét L. Simonhoz hasonlóan nagy sikernek tartja a cég ügyvezetője is. Fejes László szerint a jótékonysági vadászat sikere és az adományozással megvalósuló társadalmi haszna megkérdőjelezhetetlen. Lapunk felvetésére, hogy az állatvédő szervezetek nem tartják helyénvalónak a módszert, hogy összekapcsolják a beteg gyerekek támogatását az állatok lelövésével, a cégvezető azt mondta, nem ért egyet az állatvédőkkel.

Fejes azzal érvelt, hogy a Föld nyolcmilliárdos lakossága nagyrészt húsevő, az ember áll a tápláléklánc tetején, ezért „tetszik vagy nem, szinte minden állat – a házi kedvenceket kivéve – az emberi faj fennmaradását szolgálja”. „A vadászat kizárólag ott és akkor probléma, amikor az nem tervszerű és nem szabályozottan fenntartható”, Magyarországon viszont olyan nagy tradícióval bíró, szakmailag fejlett és magas színvonalú vadgazdálkodás zajlik, melynek része a vadállomány tervszerű mennyiségi és minőségi szabályozása.

A vadászat tehát szükséges és létezik akkor is, ha az nem párosul jótékonysággal. Következésképpen a jótékonysági vadászat által nem kerül sem több, sem kevesebb vad elejtésre. Mi a vadászszenvedélyt kapcsoltuk össze a jótékonysággal

– szögezte le Fejes László.

Vasvári Tamás / MTI Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője

A jótékonysági vadászat azonban még jóval az idei esemény megrendezése előtt támadások célpontja lett. Novemberben – miután az OJV bejelentette, hogy az olimpiai bajnok vízilabdakapus, Szécsi Zoltán lesz a cég egyik nagykövete – több szervezet is megszólalt.

A gyermekek megsegítésének mi is hívei vagyunk, meg is tesszük, akár állatterápiás kezelések biztosításával, de nem tartjuk etikusnak, hogy az állatok megölésével kössék össze

– közölte Püspöki Zsolt, a Magyar Vegán Egyesület alelnöke, aki szerint a XXI. században már semmi nem indokolja, hogy az ember állatokat öljön, inkább a puskák és a terepjárók árát fizessék be támogatásként.

„Szerencsétlen előnevelt állatokat eresztenek ki a gyilkolászásban örömüket lelő celebek elé” – mondta a 24.hu-nak Bóday Pál, a Macskaárvaház vezetője. A civil szervezet nemrég kormánypárti és ellenzéki politikusok részvételével tartott adománygyűjtést az árva állatok megsegítésére. Bóday szerint a valódi erdőgazdálkodással foglalkozó vadászok is megvetik az ilyen típusú „VIP-eseményeket”.

A keresztény kultúrkörben unortodox megoldás Jézus születését ártatlan állatok százainak halomra gyilkolásával ünnepelni, az pedig a cinizmus netovábbja, hogy mindezt a szegénysorsú gyermekek megsegítésével akarják legalizálni

– fogalmazott a civil szervezet vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik