Belföld

Börtönt kértek az ózdi nőre, aki drogosan kizuhant a lakásból, majd rátámadt a rendőrre

Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a 34 éves nővel szemben, aki júniusban rátámadt a rendőrre, amikor kórházba akarták vinni.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a nő ittasan, továbbá kábítószer és fájdalomcsillapító fogyasztása miatt bódult állapotban kizuhant egy ózdi társasházi lakás ablakán. A tisztázatlan körülmények között kieső nő az alatta található előtetőre, onnan pedig egy parkoló kocsi szélvédőjére, majd végül a földre esett, miközben könnyű sérüléseket szenvedett.

Az esetről bejelentés érkezett a segélyhívó központhoz, akik mentőt és rendőröket irányítottak a helyszínre. A nő az egészségügyi ellátása során zavartan viselkedett, kórházba szállítását elutasította, azonban a helyszínen tartózkodó élettársa rá tudta venni az együttműködésre, ezért a mentősök rendőri kíséret nélkül elindultak vele a kórházba. Útközben a nő agresszívvá vált, ezért a mentősök rendőri segítségét kérték. Amikor a rendőr beszállt a mentőbe, a nő hirtelen pofon ütötte a hivatalos személyt, és megragadva ruházatát, eltépte az ingét.

A rendőr testi kényszert alkalmazott az elkövetővel szemben, akit végül kezeit hátra helyzetben bilincselve szállították be a kórházba.  A nő továbbra is összefüggéstelenül beszélt és zavartan viselkedett, majd bilincsel a kezén megpróbált távozni az egészségügyi intézményből.

Miután a rendőrök visszakísérték a nőt és leültették egy székre, egyikük a karját fogva biztosította az ellátás folytatását, amikor az elkövető megpróbálta a rendőrt térden rúgni, aki ezt kivédte a karjával.Az ügyészség börtönbüntetést kért a letartóztatásban lévő nőre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik