Belföld

Válaszolt az újbudai polgármester a neki ultimátumot adó képviselőknek

Szerdán a Facebook-oldalán válaszolt László Imre újbudai polgármester a neki korábban ultimátumot adó képviselőknek. Mint megírtuk, a felháborodást az okozta, hogy a polgármester kabinetvezetőnek Molnár Gyulát, kabinetvezető-helyettesnek pedig Lakos Imrét nevezte ki, egyben bejelentette, hogy újraindul a 2024-es önkormányzati választáson.

Az egykori MSZP-s, most már DK-s Molnár Gyula kétszer is volt már polgármester a kerületben, és már nyár óta a kabinet tagja. Helyettese az egykori kerületi SZDSZ-es alpolgármester, Lakos Imre lesz, aki időközben szintén a DK-ban találta meg a helyét. A problémákat tetézi, hogy Lakos 2020-ban már volt kabinetfőnök László Imre mellett, de olyan gyorsan összekülönböztek, hogy másfél hónap után véget is ért a megbízatása. A posztot akkor nyolcmilliós kártérítéssel hagyta ott.

Az ellenzéki képviselők a történtekkel kapcsolatban kijelentették: ha László nem áll el szándékától, akkor már a decemberi testületi ülésen kiállnak mögüle.

Most a polgármester azt írta:

Pontosan tudjátok, számomra mennyire fontos, hogy a koalíció tagjai csapatként hozzák meg a döntéseket, mert csak így végezhetünk sikeres munkát. Az sem lehet előttetek titok, hogy az újbudaiak érdeke számomra az első. Ez az alapelv vezérli minden döntésemet, és azokért a felelősséget vállalom. Akkor is a kerület érdekeit néztem, amikor felkértem közvetlen munkatársamat, Molnár Gyulát a kabinetvezetői pozícióra.

László szerint Molnár a „tapasztalatait, tudását és kerületi elhivatottságát Újbuda fejlődésének szolgálatába képes állítani ma is”. Hozzátette, hogy a kabinetvezető személye soha, sehol nem volt politikai kérdés, ez egy bizalmi, szakmai pozíció, ezért arra kérte a képviselőket, hogy tegyék félre a személyes ellentéteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik