Nekem a tanárok teszik a Kölcseyt azzá az iskolává, amiért 2018 óta bármit megtennék, nélkülük nem lesz ugyanolyan innentől bejárni.
Szonja a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. évfolyamán, francia kéttannyelvű tagozaton tanul. Ő is egyike azoknak a diákoknak, akikre közvetlen hatással van a döntés, amelynek értelmében az iskola öt pedagógusát azonnali hatállyal elbocsátották arra hivatkozva, hogy a figyelmeztetés ellenére részt vettek a polgári engedetlenségben.
Múlt hét pénteken derült ki, hogy több kölcseys pedagógus munkaviszonyát is rendkívüli felmondással szüntették meg, az iskola igazgatójának hétfő esti bejegyzése szerint az elbocsátottak: Molnár Barbara testnevelő, Ocskó Emese matematika–francia szakos tanár, Palya Tamás matematika és kémia szakos tanár, Sallai Katalin magyartanár és Törley Katalin franciatanár.
Amikor megtudtam, hogy a tanáraimat elbocsátották, mérhetetlenül szomorú lettem. Az első naptól fogva miattuk jártam be, vártam minden egyes franciaórát, amit Törley tanárnő tartott, most pedig semmi kedvem sincs az iskola irányába nézni
– mesélte Szonja. A végzős diákot háromszorosan érintik a kirúgások, hiszen Ocskó Emese tartotta számára 0. osztály óta a francia matematika szaknyelvet, majd onnantól egészen az előző hétig a rendes matematikát is, Palya Tamás tartotta a 0. osztályos matematikát, majd onnantól 10. osztályig a kémiát, Törley Katalin pedig 0. osztálytól tanította egészen előző hétig, franciául, illetve francia civilizációból.
Az érettségire készülő gimnazista azt mondta, „egy romboló általános iskolai közegből kitörve”, nyolcadikos korában minden este azért imádkozott, hogy olyan helyre juthasson be, ahol „a tanárok nem bántalmazzák verbálisan a diákokat, elnézőek, és kiállnak értük, el nem nézve az osztályon belül zajló kiközösítést, ami a gyerek mentális egészségére egy életre bélyeget tud tűzni”.
Amióta 2018 februárjában hallottam a Kölcseyről, és volt lehetőségem nyílt órákra bemenni, azóta minden este imádkoztam, hogy ide kerülhessek be. A nulladik osztály óta imádtam bejárni, olyan osztályfőnököt kaptam, aki a mi érdekünket tartja szem előtt, aki motivál, bízik és legfőképp hisz bennünk
– fogalmazott a diáklány. Iskolájában a legjobban a tanárait szereti, a segítőkészségüket, hogy mindig meghallgatják a diákokat, bármilyen probléma merül fel, akár a magánéletükben, mindig fordulhatnak hozzájuk. Elbocsátott tanárai pótlásáról egyelőre nem tud semmit, bizonyára nehéz lesz találni az utolsó évre egy matematikát francia nyelven tanító tanárt az osztálynak.
„A legkedvesebb emlékem nem köthető egy alkalomhoz a Törley tanárnővel, minden órán hihetetlenül sokat adott, mégis talán azt mondanám a legkedvesebbnek, amikor a tanárnő, aki mellesleg egy órát is nehezen hagyott ki tanítás szempontjából, észrevett az iskola előtt két éve, ahogy a barátnőm visz a portáshoz, mert nagyon megfájdult reggel az első óra környékén a fogam.
Egy szót se tudtam kinyögni, a tanárnő rögtön odasietett hozzám, majd bevitt az iskolába, leültetett a tanári elé, amíg ő sürgősen kért nekem időpontot a fogorvoshoz, hogy még pár órán belül megvizsgálhasson, majd adott fájdalomcsillapítót, hozott nekem vizet. Ezt mind akkor intézte el, amikor már kezdődött az órája.
A tanárnő keresett valakit, aki elkísérte az orvoshoz, „megölelt, megadta az email címét, ahol kérte, értesítsem, minden rendben volt-e, majd visszament az osztályába tanítani” – idézte fel Szonja.
A kölcseys diák úgy érzi, főként azt tanulta elbocsátott tanáraitól, hogy becsülje meg magát: az értékeit, merjen ellenkezni, ha valaki azért nyomja el, mert „elvárja a minimumot, az alapjogot”. Tanárai elbocsátásában az dühíti leginkább, hogy arról a munkáról, amit ők valójában elvégeznek, szerinte nem beszél senki. „Itt nemcsak órákról van szó, amiket úgy tartanak meg, hogy egy fillért nem kapnak érte, hanem adminisztrációról, amit haza kell vinniük, dolgozatokról, amiket otthon kell szabadidejükben kijavítaniuk, szervezkedésekről.
Osztályfőnökökről, akiknek a diákjaik olyanok mint a gyermekeik, figyelni kell rájuk, az egészségükre. A karantén alatti időszakban is non-stop megbizonyosodni, hogy mindenki rendben van, részt tudnak-e venni az órákon, kinek kell plusz anyagot küldeni, kire kell többet odafigyelni.
Nevezhetjük ezeket a feladatokat olyan másodállásnak, amiért nem kapnak pénzt?” – vetette fel a diák, aki hangsúlyozta: szinte pszichológusként tudott tanáraihoz fordulni, erre „nemhogy észrevennék, mennyivel többet érdemelnek, hanem még azt a munkát is elveszik tőlük, amiért éppen annyi pénzt kapnak, hogy eltarthassák magukat”.
Adél szintén a Kölcsey 12. évfolyamos diákja. A barátságos, elfogadó légkör teszi igazán különlegessé ezt az iskolát, amikor belép az épületbe, nem fogja el a szorongás, mindig biztonságérzetet nyújtanak a diáktársai és a tanárai.
Az első kölcseys napjától mostanáig Ocskó Emese volt a matematika tanára francia nyelven. „Teljesen lesújtva éreztem magam, amikor megtudtam, hogy elbocsátották, nem tudtam, hogy fogják megoldani a pótlását, de abban biztos voltam az első pillanattól, hogy ilyen lendületes, megértő és közvetlen tanárt nehezen találnak a helyére.” Diáktársához hasonlóan neki sincs információja a pedagógus pótlásáról, végzősként pedig aggódik az érettségi miatt.
A tanárnő, tette hozzá, átérezte, hogy a matematika bonyolult tantárgy, úgyhogy sokszor hangoztatta:
Meg lehet ezt oldani józan paraszti ésszel is, de ha nem megy, adok képletet.
A diák úgy érzi, hogy tanárától nemcsak a matematikához, hanem az élethez is kaptak egy képletet. A legfontosabb lecke, amit a pedagógustól kapott, hogy egy probléma megoldásához több módszerrel is el lehet jutni, és „pont az a szép a matematikában és az életben is, hogy valószínűleg mindenki a saját, különc, de attól még helyes módján fog eljutni odáig”.
Leginkább az dühíti, hogy az elbocsátott pedagógusok, aki közül a gimnáziumi évei alatt hárman is tanították, mindegyike hivatásként fogta fel a tanítást, mindegyikőjükre szeretettel és tisztelettel emlékszik vissza, és tudja, mindent megtettek azért, hogy megértsék a tananyagot, „fáradtságot nem kímélve próbálták átadni tudásukat”. Mint mondta:
Szomorúsággal tölt el, hogy az utánam következő évfolyamok már nem tapasztalhatják meg, milyen ezektől a tanároktól tanulni.
Dávid is a Kölcsey végzős diákja a francia kéttannyelvű osztályban. A francia nyelv miatt választotta a gimnáziumot, és az itt töltött ötödik éve kezdetén biztos abban, hogy jól döntött. „Ebben a gimnáziumban a tanárok célja nemcsak a tananyag lenyomása a diákok torkán, hanem az életre való felkészítés is.
Egy kezemen meg sem tudnám számolni azokat a tanáraimat, akihez hezitálás nélkül bármi kisebb-nagyobb problémával oda ne tudnék menni. Nekem ezt az elhivatottságot és emberséget jelenti a Kölcsey
– mondta.
Az egyik elbocsátott tanár, Palya Tamás az előkészítő év alatt tartott nekik matematika órát, majd 9–10. osztályban kémiát, órarend szerint azóta nem tanította. De idén ismét jelentkezett kémia OKTV-re, és az arra való felkészülésben segítette volna.
„Amikor megtudtam, hogy kirúgták, sokkos állapotba kerültem, amit még pár nap elteltével sem sikerült teljesen kihevernem. Persze első dolgom volt péntek este részt venni az iskola előtti tüntetésen.
Palya Tamás egy kiemelkedően elhivatott, mindkét tantárgyát szerető és a tudását nagyon hatékonyan átadó tanár volt. Egy nem természettudományra szakosodott középiskolában nehéz kémiát tanítani a tantárgy iránt közömbös diákoknak, a tanár úr mégis sikerrel járt.
A diákok szerették az óráit, és az alap tananyagot el is sajátították, jelezte Dávid, ám nála más volt a helyzet: őt mint érdeklődő diákot, az előkészítő évben, amikor még nem is volt kémiaóra, Palya Tamás elkezdte szabadidejében felkészíteni versenyekre. Ez a 10. osztály végén egy sikeres középszintű, majd a 11. végén egy sikeres emelt szintű érettségit eredményezett, egyaránt jeles érdemjeggyel.
Tavaly a tanár úr határtalan segítsége és a tőle kapott motivációm eredményeképpen az OKTV-döntőbe jutottam. Idén reménykedtem egy jobb eredményben, de ebben a helyzetben nehezen látom reálisnak a jobb helyezés elérését. És ezt nem a tanár úr elbocsátásából következő tanár-diák kapcsolat megszakadása okozza, mert gondolkodás nélkül majd írok neki bármilyen kérdéssel kapcsolatban, hanem inkább az utóbbi idő eseményei által kiváltott lelki összeomlás, állandó elkeseredettség, düh és kimerültség.
A végzősök kémia fakultációja tanár nélkül maradt, ennek a megoldásán a diák szerint az iskola vezetősége folyamatosan dolgozik. „Leginkább nem is a jövőmért aggódom, inkább a következő generációkért, akiket ilyen szuper tanároktól fosztottak meg, és ez a helyzet csak romlani fog, ha az elkeserítő körülmények miatt még kevesebben választják a tanári pályát” – tette hozzá.
Dávidot az háborítja fel a leginkább, hogy a tankerület a diákok tanuláshoz való jogának sérülésével indokolta az elbocsátásokat. Ezt az érvelést teljesen érvénytelennek tartja, hiszen a tanárok felmentésével csak még több óra marad el, még kevesebb lehetőségük van tanulni. A tankerület ráadásul az okozott gondokkal teljesen magára hagyja az iskolát, „miközben mindenki tudja, hogy októberben, ekkora tanárhiányban nem fognak tudni tanárt találni, se kémia tanárt, de végképp nem francia szakos matek tanárt”.
A diák már a tavalyi megmozdulásokon is részt vett, most viszont tényleg minden tüntetésen próbál ott lenni. Azért, mert „még ha nem is vagyok biztos abban, hogy ezzel maradandó változást el tudunk érni, mégis szükségem van erre a saját lelki békém érdekében”.
