Belföld

Kölcseys igazgató: Nincs mentség a kiváló tanárok kirúgására

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Fazekas Csaba szerint ilyen pedagógiai hibát a 21. század iskoláiban már nem szokás elkövetni, a döntéshozó megsértette a diákok jogait.

Fazekas Csaba igazgató szerint a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kiváló tanárát veszíti el. A 444 szúrta ki az igazgató Facebook-bejegyzését, amelyben bírálta azokat a döntéshozókat, akik minden bizonnyal a tanárok elbocsátására utasították a Belső-Pesti Tankerületi Központot. Emlékeztetett rá, a rendkívüli felmondás indoka az volt, hogy a tanárok a figyelmeztetés ellenére részt vettek a polgári engedetlenségben,

korlátozták a tanulók tankötelezettségének a teljesítését azzal,

hogy nem vették fel egy-egy nap a munkát.

Radikális fellépésük okainak a tisztázása, a deklarációkban megfogalmazott problémák megvitatása és kezelése helyett büntetés következett. Ezt a pedagógiai hibát a 21. század iskoláiban már nem szokás elkövetni, és ez akkor sem mentség a döntéshozókra nézve, ha közöttük esetleg nem volnának pedagógus végzettségűek.

Az igazgató szerint az elmúlt időszak munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások, hogy jelezzék az oktatás helyzete válságos.

Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógus szakmának.

A polgári engedetlenkedőkkel szemben szigorú döntéshozók tovább súlyosbították a tanárhiányt –tette hozzá.

Űr marad utánuk

Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják. A döntéshozók vajon tájékozódtak róla, hogy kik azok az emberek, akiket elküldenek? Tudják, hogy milyen űr marad utánuk?

– tette fel a költői kérdést Fazekas igazgató, majd külön-külön értékelte kirúgott munkatársait, akik közül többen is a Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori diákjai voltak.

  • Molnár Barbara testnevelő, az iskola korábbi diákja, a Kölcsey volt az első munkahelye. Kiváló sportolóként sok dicsőséget szerzett a gimnáziumnak országosan, nemzetközileg is, legutóbb a salzburgi maraton győzteseként májusban. Tanítványai is minden évben ott voltak az atlétika Diákolimpia országos döntőiben.
  • Ocskó Emese matematika–francia szakos tanár. Francia-magyar két tanítási nyelvű osztályokban oktatott matematikát francia nyelven. Az elmúlt években ő volt a francia nyelvi tábor egyik fő szervezője. Lelkes osztályfőnök, aki kirándulások mellett diákcseréket is szervezett.
  • Palya Tamás matematika és kémia szakos, az egyik végzős osztály osztályfőnöke, a Közalkalmazotti Tanács Elnöke. Kiváló tehetséggondozó, az elmúlt években döntős diákot készített fel az Irinyi János Kémiaversenyen és a kémia OKTV-n. Egy eredményes pályázat keretében ő alakította ki tanítványaival az iskolában a természettudományos szabaduló szobát. Szabad idejében társasjáték-klubot és természetjáró kört vezetett.
  • Sallai Katalin magyartanár, az iskola korábbi diákja, 1988 óta tanít a gimnáziumban. Augusztus 1-jétől megindíthatta volna nyugdíjaztatását, de akkor december 1-jén fel kellett volna állnia, és két érettségiző osztályát át kellett volna adnia. Végzősei miatt maradt. Több mint tíz éven át versfelolvasó délutánokat szervezett, tanította növendékeit a toleranciára, az elfogadásra a Baltazár Színházzal közös projektekben.
  • Törley Katalin franciatanár, az iskola korábbi diákja. Az elmúlt években a két tanítási nyelvű tagozaton francia nyelvet tanított az előkészítő évfolyam magas óraszámban tanuló csoportjainak, francia civilizáció tantárgyból készített fel érettségire a diákokat. Ehhez a tantárgyhoz nincs tankönyv, a tananyagot ő állította össze. Idén is voltak érettségizői. Szeptemberben egy kollégájával megvalósította azt a projektet, amelyik az elmúlt két évben országos szinten elmaradt: külföldi nyelvtanulási programot szervezett egy osztálynak (a diákok családoknál laktak, nyelviskolában tanultak egy héten át).

Az igazgató szerint ezek alapján világos, hogy a kölcseys diákok tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó, hiszen van olyan érettségiző, aki elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke volt.

Még ha volna is az elbocsátott pedagógusok helyére beállítható új tanár, a tanulóknak a törvényben is rögzített “mindenek felett álló érdeke” megsérült, és elfogadhatatlan, hogy senki még csak nem is tájékozódott a körülményekkel és ezen érdekekkel kapcsolatban.

Kapcsolódó
„Ne gondoljuk azt, hogy ezeknek a kirúgásoknak nem lesz folytatása”
Fekete kisbusszal hozták a budapesti Kölcsey gimnázium öt tanárának felmondását; a többi tanárt is kirúgással fenyegetik, ha újból sztrájkolnának – mondták a 24.hu-nak a hétfőn előbb az iskolánál demonstráló, majd petícióval a Belügyminisztériumig vonuló szülők, diákok, tanárok és szimpatizánsok, akiket egész nap videóval követtünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik