Belföld

„Mi már büntiben vagyunk” – csak találgat a szakértő, miért zuhant be a forint

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Nem sokkal déli 12 óra előtt újabb történelmi mélypontra, 426 forint alatti szintre zuhant az euró árfolyama. Hogy mi lehet az oka a hónapok óta tartó gyengülésnek illetve az újabb mélypontnak, a Szabad Európa Kolba Miklós devizapiaci szakértőtől próbálta megtudni.

„Csak találgatni lehet, hogy miért indult lejtmenetbe a forint” – mondta a a portálnak az ING devizapiaci szakértője. Kolba szerint semmi olyan hír nem jelent meg hétfő dél körül, amely érdemben befolyásolhatta volna a forint árfolyamát.

Kolba hangsúlyozta: habár több tényező hat a forint árfolyamára, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy mi lesz a Magyarországnak járó uniós forrásokkal, lesz-e megállapodás Brüsszelben a kormány és az Európai Unió között. Az ING szakértője szerint gond, hogy az uniós támogatásokkal kapcsolatos tárgyalások túl régóta húzódnak. A piac ugyanakkor nem szereti a bizonytalanságot, és egy idő után már büntet.

Mi már büntiben vagyunk. Ez az jelenti, hogy már lényegtelennek látszó, apró, a magyar gazdaságot negatívan érintő fejleményekre is drasztikusan reagál a forintpiac, még akkor is, ha normál esetben nem kellene.

Kolba hozzátette, hogy most ott tartunk, hogy egy közepes tétellel, akár ötven-százmillió eurós tranzakcióval is el lehet húzni egy-két forinttal a hazai valuta árfolyamát. Ez azt jelenti, hogy nem likvid a piac, kicsi a mozgás, és a fent említett közepes tételek is meg tudják mozgatni a forint árfolyamát.

Kolba Miklós mindemellett megemlítette az energiaárak és a költségvetés helyzetét mint tényezőket, amelyek hatással vannak a gyengülő forint árfolyamára.

Kapcsolódó
Keresi a kormány az EU-s pénz alternatíváját: folyamatos a kapcsolat Kínával
Az ország devizatartalékai kritikus szintre csökkentek, az EU-s pénzről egyelőre nem tudható biztosan, hogy megérkezik-e, így a kormány egyéb megoldásokban is gondolkodik, mert devizához kell jutnia. Kormányzati forrásunk szerint az IMF nincs a képben, de Kínával folyamatos a kapcsolat, és hamarosan újabb zöld Panda-kötvényt bocsátunk ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik