Belföld

Koncz Zsófia szerint a kormány igenis sokat segít a fogyatékossággal élőkön

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Az érintettek ezt másként látják, de Palkovics László helyettesét nem tudta megzavarni Komjáthi Imre sem a kérdéseivel.

Miért csak a fogyatékosággal élők egy részét érintik a rezsicsökkentés csökkentésének csökkentését célzó kedvezmények?

A szocialista Komjáthi Imre a belügyminisztertől kérdezte ezt, de Pintér Sándor helyett a technológiai és ipari miniszter, Palkovics László megbízásából ezúttal is helyettese, Koncz Zsófia válaszolt. Az államtitkár (akit egy korábbi válasza miatt az MSZP társelnöke már méltatlannak és alkalmatlannak tartott posztjára) most is messziről indított, amikor belekezdett az Orbán-kormány méltatásába.

Szerinte az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában energiaválság alakult ki, drasztikusan emelkednek az energiaárak. Európában csak az Orbán-kormány védi erős árkorlátozással a családokat az elszabaduló energiaáraktól.

Hazánk azon kevés országok közé tartozik, ahol a rezsivédelmi szolgáltatás biztosítása állami közfeladat. Komoly eredmény, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon a lakossági villamosenergia ára Európán belül a második legolcsóbb, földgáz esetén a legolcsóbb volt 2022 júniusában. A rezsicsökkentett ár a lakossági átlagfogyasztás szintjéig ezután is minden magyar családnak biztosított. Ez havonta több, mint 180
ezer, évente mintegy 2,2 millió forint megtakarítást jelent.

Koncz Zsófia további jelentős segítségnek tartja azt is, hogy a lakossági rezsicsökkentés megvédésén túl azokat a családokat is támogatni tudják, ahol azért magasabb az áramfogyasztás az átlagosnál, mert mozgáskorlátozottság vagy egyéb betegség miatt nagyfogyasztású elektromos gyógyászati segédeszközt (elektromos kerekesszék, elektromos moped, oxigén koncentrátor) használnak.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) korábban a hatszázezer érintett család helyzete miatt nyílt levelet írt a kormánynak, illetve aláírásgyűjtést is indított.

Előzőleg Komjáthi Imre éppen arra kérdezett rá, hogy a kormány
augusztus 9-én megjelent rendelete, miért csak az érintettek egy részére vonatkozik, a MEOSZ szerint ugyanis a fogyatékossággal élők jelentős részét figyelmen kívül hagyták.

A rendelet

kizárólag az elektromos kerekesszéket, az elektromos mopedet és a hálózati áramról működő oxigén koncentrátort használók esetében rendelkezett úgy, hogy az éves kedvezményes kereten felül további 1697 kWH fogyasztásig vehetik igénybe a rezsicsökkentett árat. A gázfogyasztáshoz egyáltalán nem biztosítanak támogatást. Ezzel az intézkedéssel nagyon sok súlyos állapotú fogyatékossággal élő ember kimaradt a támogatotti körből, ami – amellett, hogy sokaknak anyagi ellehetetlenüléssel kell szembenézniük – további egészségkárosodásukhoz vezethet.

A kormány most megszületett döntése okán a társadalom legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai kerültek kilátástalan, a létbiztonságot veszélyeztető helyzetbe.”

A szocialista politikus idézte a kormánynak küldött levelet, amely szerint „a fogyatékossággal élő emberek számos olyan – a nem fogyatékos embereket nem terhelő – többletkiadással szembesülnek a mindennapjaik során, amely fogyatékosságukból adódik. Ezeknek a kiadásoknak a kompenzálására az államtól többféle pénzügyi segítséget is kapnak, amelyek összege azonban a legtöbb esetben még így sem fedezi többletkiadásaikat, a fogyatékosságukból eredő nehézségeiket. Mi több, számos esetben a létfenntartásuk is veszélybe kerül, hiszen munkavállalásuk is nehezített, illetve sokan állapotuk és egyéb körülmények miatt egyáltalán nem tudnak munkát vállalni. Kimondhatjuk, hogy a fogyatékossággal élő emberek és a velük együtt élő, számos esetben őket gondozó és ápoló családok anyagi helyzete az átlagpolgárénál jelentős mértékben rosszabb.”

Fontos kiemelni, hogy „a többletkiadások egy része a fogyatékos állapot miatt szükséges berendezések energiaszükségletéből, vagy mindennapi háztartási eszközök fokozott használatából, az ezekhez kapcsolódó többlet energiafogyasztásból adódhat. Így például számos mozgásszervi fogyatékosság esetén szükséges elektromos kerekesszék vagy moped használata, amelynek akkumulátorai általában heti több alkalommal igényelnek 4-6 óra időtartamú töltést. A rehabilitáció elektromos eszközei, így például a Tens készülék, az izom- és idegstimulátorok, az alternatív és
augmentatív kommunikáció (AAK) elektronikus eszközei szintén többlet áramot fogyasztanak, tekintve, hogy akkumulátorral működnek és töltést igényelnek. Bizonyos fogyatékosság esetén a
légzés gépi rásegítésére vagy elektromos emelőszerkezet igénybe vételére van szükség. Ugyanakkor az otthoni okoseszközök fokozott használata is jellemző. Egyes állapotoknál pedig elengedhetetlen a napi többszöri ruha és ágynemű csere, amely a tisztálkodási, mosási szükségletet és ezzel az elektromos áram vagy földgáz igényt jelentősen megnöveli. Más esetekben a lakás hőmérsékletét
kell magasabb szinten tartani, mert a fogyatékossággal élő ember szükségletei ezt követelik meg.”

Mindezt tetézi az a tény, hogy „a fogyatékossággal élő emberek jelentős része állapota, az oktatási és munkavállalási lehetőségek korlátozottsága, a közlekedés valamint az épített környezet akadálymentességének hiánya miatt egész napját vagy napja jelentős részét otthonában tölti, így nyilvánvalóan több energiát és földgázt fogyaszt, mint azok, akik napközben dolgoznak, tanulnak. Belátható, hogy az egész napos otthonléthez szükséges egész nap megfelelő hőfokra fűteni és világosan tartani a lakást.”

A MEOSZ már július 21-én arra kérte a kormányt, hogy az érintettek esetében ne emelkedjen az átlagfogyasztás felett sem az energia ára, pontosabban mindkét energiahordozónál az éves fogyasztási keret kétszereséig, a villamos energiánál 5046 kWh/év/mérési pont, a gáznál 3458 m3/év/mérési pont felhasználásig legyenek jogosultak kedvezményes áron energiát vásárolni.

Már akkor jelezték, „nem lehet a kedvező árat csupán az elektromos kerekes széket vagy mopedet használók körére korlátozni. A személyes mobilitást segítő eszközökön túl számos más fogyatékos állapot is az átlagosnál nagyobb mértékű energiafelhasználást indokol”.

Komjáthi Imre ezért eredetileg arra várt választ: 

  • Miért hagyták ki az augusztus 9-i rendeletben a kedvezményezettek közül a fogyatékossággal élők jelentős részét, különös tekintettel arra, hogy a rezsinövelésről szóló rendelet ennél tágabb jogosulti körként értelmezhető?
  • Miért nem vették figyelembe az érdekvédelmi szervezet javaslatait, kéréseit?
  • Mi lesz a többi fogyatékossággal élő személlyel és családjukkal, hogyan tudják majd kifizetni a jelentősen megemelkedő rezsiárakat?
  • Módosítanak-e az érintettek érdekében a rendeleten?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik