A költségvetés most abszolút az európai gazdasági recesszióra figyelemmel született meg, tehát nagyon nagy megszorítások vannak benne
– mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a jegyzőkönyv szerint az Országos Bírói Tanács júniusi ülésén. Varga kijelentése azért csengett furcsán, mert a Fidesz politikusai az elmúlt tizenkét évben nemhogy a megszorítás, de a költségvetési kiigazítás fogalmától is ódzkodtak, és a szocialista kormányok kudarcos válságkezelésével igyekeztek azonosítani azokat.
Orbán Viktor áprilisban éppen a 24.hu kérdésére szögezte le az újabb választási siker után, hogy nem lesznek megszorítások, állítását pedig júniusban az ellenzéki kritikákra reagálva a parlamentben is nyomatékosította.
Sebők Miklós, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója lapunknak elmondta, hogy a rendszerváltás előtt nem volt része a megszorításokról szóló diskurzus a közbeszédnek. Magyarországon a legszűkebb pártvezetésen túl senki sem volt tisztában a valós számokkal, mint megemlíti, még az 1982-es, Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) való csatlakozáskor is hamis adatokat adott le a kádári vezetés. A tényleges adatszolgáltatását csak a Németh Miklós vezette reformer kormány kezdte el a rendszerváltás hajnalán.
Sebők arra hívja fel a figyelmet, hogy a költségvetés változása az élet rendjéhez tartozik. A központi költségvetést már az előző év első felében beterjesztik, egy-másfél évvel előre pedig nyilvánvalóan nem lehet az összes extra kiadást előre látni. Ezeknek a változásoknak a keretezése politikai természetű.
Egy csomag mind fölött
Sebők szerint az 1990-es évekre jellemző volt, hogy a pénzügypolitikusok szinte medálként viselték a megszorításaikat. Ezzel azt üzenték, képesek kemény, nehéz döntéseket meghozni, amitől azt remélték, hogy kivívják a nemzetközi befektetők és szervezetek, valamint a választók egy kis részének a megbecsülését. Erényként fogták fel a költségvetési egyensúly megteremtését.
A központi állítás az volt, hogy az egyensúly a kívánatos állapot, melyhez csak a megszorítás képes eljuttatni minket. Mint Sebők mondja, ebben a szerepben tetszelgett Bokros Lajos is. A Budapest Bank elnöki székéből a pénzügyi tárca élére kerülő Bokros 16 millió forintos végkielégítést kapott, miközben a kinevezése után bő egy héttel olyan intézkedéscsomagot fogadott el a Horn-kormány, amely a bérből és nyugdíjból élőket sújtotta leginkább. A 170 milliárd forint „megfogását” célzó stabilizációs intézkedéseket ekkor még meg sem próbálták fantázianevekkel eltakarni: Pető Iván a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ akkori elnöke például úgy nyilatkozott, hogy pártja „elfogadta a Bokros-csomagot, mert meggyőződése, hogy a megszorítás elkerülhetetlen”.
A kormányzati kommunikáció a megszorítások és a lakossági áldozatvállalás szükségességét fogalmazta meg egyedüli megoldásként, hogy megmentse a Horn Gyula miniszterelnök szerint „az államcsőd felé rohanó” országot. Bokros átfogó intézkedéscsomagot indított el, melynek részeként
- 9 százalékkal leértékelték a forintot,
- 8 százalékos importvám-pótlékot vezettek be,
- megszűnt az ingyenes felsőoktatás,
- szűkült a családi pótlékra, a gyesre és a szülési segélyre jogosultak köre,
- megszűnt az ingyenes fogászati ellátás,
- csökkent a gyógyszerek költségvetési támogatása,
- felemelték a nyugdíjkorhatárt.
Ideológiai döntés volt, hogy a lakossággal akarták megfizettetni a költségvetési kiigazítás árát
– elemez Sebők. Szerinte Bokrosék neoliberális válságkezelést hajtottak végre, ami kizárólag a fogyasztókat terhelte, annak ellenére, hogy a lakosság nyilvánvalóan nem az egyetlen szereplő, amelyik kapcsolatban áll az államháztartással. A multinacionális nagyvállalatok megadóztatása fel sem vetődött.
A Bokros-csomag megteremtette az elvárt makrogazdasági hatásokat, miután sikerült megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal, Magyarország bekerült az OECD-országok közé, ami a NATO-csatlakozás egyik feltétele volt, és enélkül az uniós tagságban sem reménykedhettünk volna. Ezentúl a nemzetközi szakmai elismerés sem kerülte el a csomag megalkotóit: a brit pénzügyi szaklap, a Euromoney az intézkedéscsomag előkészítésében és kidolgozásában segédkező Surányi Györgynek ítélte az év jegybankelnöke, Bokrosnak pedig az év pénzügyminisztere címet, továbbá az IMF és a Világbank is követendő modellnek minősítette a volt tárcavezető stabilizációs modelljét.
amelynek a 2008-as gazdasági válság utóhatásait kellett kezelnie.
„Azt szeretném, ha minden magyar polgár megértené, hogy ennek a programnak mi az alternatívája” – mondta Bajnai, miután bemutatta a megszorító csomagot, amely nélkül szerinte tartós recesszióba süllyedt volna az ország. Bajnainak a politikai légüres térben, a bukásra készülő MSZP-vel és egy kettészakadt SZDSZ frakcióval a háta mögött kellett kormányoznia. A miniszterelnök elismerte, hogy „az út fájdalmas lesz”, ahogy azt is, hogy programja minden magyar polgár számára lemondással jár majd, de szerinte „a nem cselekvés, a sodródás sokkal fájdalmasabb lenne”.
Sebők a Gyurcsány Ferenc bukása után felálló válságkezelő kormány pénzügyminiszterét, Oszkó Pétert Bokros utódjának tekinti, mivel szintén érdemnek tekintette a költségvetési egyensúlyt, nem törődve azzal, hogy annak milyen társadalmi költségei vannak. Korábban Oszkó adótanácsadó volt, így Sebők szerint az adózási kiskapuk kihasználásával tisztában volt, de ahelyett, hogy ezeknek a bezárásában, továbbá a nagyvállalatok és a cégek közteherviselésbe való bevonásában gondolkodtak volna, ismét a lakossággal fizettették meg a válság árát.
A közel 600 milliárd forintnyi kiadáslefaragást tartalmazó Bajnai-csomag a nyugdíjasokat, a közszférában dolgozókat, és a szociálisan nehéz helyzetben lévőket sújtotta leginkább: eltörölte a 13. havi nyugdíjat, bevezette a 25 százalékos áfát, támogatáscsökkentést hajtottak végre számos területen (közösségi közlekedés, lakhatás, gáz- és távhőár, családi pótlék), a közszféra dolgozóinak bruttó fizetését két évre rögzítették, ugyanakkor az egészségügyhöz és az önkormányzatokhoz nem nyúltak.
Ezek valójában átmeneti, rövidtávú döntések voltak, ami érthető egy pénzügyi válság idején hivatalba lépő, önálló választási felhatalmazással nem rendelkező, rövid távra létrejött kormány esetében. A valódi kockázatokat kezelő, stratégiai döntések, amelyek a válságon ténylegesen segítettek, csak később születtek meg. Ilyen volt a devizahitelek konverziója és kivezetése. Képzeljük el, mi lenne, ha még mindig lennének devizahitelek, melyek mellett a régi gárda, Király Júlia és társai annyira kardoskodtak! El tudjuk képzelni, hogy a 416 forintos euró mellett mennyi lenne a törlesztőrészlete egy euróalapú devizahitelnek?
– mondja Sebők.
Reformok, államcsőd, Gyurcsány
A megszorítást lényegében értéknek tekintő felfogás mellett vannak, akik a stabilizáció és a reform elnevezéssel igyekeznek eltakarni a megszorításokat. Gyurcsány Ferenc 2006-os kampányfilmjében arról beszélt, „olyan politikát kell csinálni, amelyben az adócsökkentés, a gazdasági növekedés és a szociális biztonság megőrzése együtt van”. Ezzel szemben megválasztása után meghirdette az Új Egyensúly programot, amely az adócsökkentés elhalasztását és új adófajták bevezetését tartalmazta.
Nincs szükség sokkterápiára. Nem kell félni, nem fog fájni, legalábbis nem annyira, mint amennyire azt sokan szeretnék elhitetni
– közölte Gyurcsány az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a csomag ismertetésekor. A 30 százalékos háztartási gázár-, és 10-14 százalékos villamosenergia-áremelést, 15-ről 20 százalékra emelkedő középső áfakulcsot és jelentős szja-emelést is tartalmazó intézkedésegyüttest a miniszterelnök nem egyszerű költségvetési kiigazításként, hanem fordulatként és reformként értékelte, és a két szűk év után két bő esztendőt ígért, amiben finoman szólva is tévedett.
Ennek a csoportnak a képviselői mindig azt mondják, hogy az úgynevezett reformok idővel kitermelik az árukat. Most lehet, hogy rövid távon rossz, de később sokkal hatékonyabb és olcsóbb lesz minden. Nem a fiskális oldalról közelítenek a megszorításokhoz, hanem azt mondják, hogy az átrendezéseknek van valami célja. Negyven lépés, száz lépés és a legváltozatosabb számú lépések szoktak ilyenkor előkerülni, de a végeredmény mindig ugyanaz, valamilyen költségvetési átrendeződés
– magyarázza Sebők.
Ilyen volt a Gyurcsány-éra államreformja, amely az állam hatékony működését szorgalmazta, de mindez praktikusan a közigazgatási, önkormányzati, egészségügyi és oktatásügyi ágazatok piacosítását jelentette.
A költségvetési hiányt csökkenteni kényszerülő Gyurcsány-kormány indította el az úgy nevezett PPP-beruházásokat is, amelyekről szintén azt állította a kormány, hogy rövidtávon lehet, hogy drága lesz, ám a konstrukció hosszú távon megéri az adófizetőknek. A Public-Private Partnership, tehát a köz- és magánszektor együttműködése abból indult ki, hogy bizonyos szolgáltatásokat olcsóbban lehet úgy üzemeltetni, hogyha nem az állam közvetlenül tartja fent azokat, hanem kiszervezi, és koncessziókba adja. Ilyen konstrukcióba került az M5-ös autópálya és a Művészetek Palotája is. Sebők szerint ezekben a konstrukciókban az 1990-es évek államellenes neoliberális gondolkodása élt tovább. Végül a PPP-beruházásokról kiderült, hogy sokkal drágábbak, mintha az állam közvetlenül üzemeltetné őket, viszont sok cég masszívan profitált ezek üzemeltetéséből.
Sebők hozzáteszi, hogy a költségvetés egyensúlyban tartásához különböző trükköket is bevetett a Gyurcsány-kormány. Ilyen volt Draskovics Tibor pénzügyminisztersége alatt az elhíresült áfavisszatartás gyakorlata, amikor megpróbálták a végrehajtás során visszafogni a költségeket, és az uniós adószámmal rendelkező cégeknek nem folyósították a visszaigényelt áfát. Végül az államnak sokmilliárdos késedelmi kamattal együtt kellett kifizetni ezeket a jobbára jogos igényléseket.
2008-ban a Magyarország a Bokros-csomag után több mint tíz évvel ismét kénytelen volt az IMF-től segítséget kérni, hogy megőrizhesse fizetőképességét. Októberben Bajnai Gordon gazdasági miniszterként még arról beszélt, hogy a nemzetközi pénzügyi válság elsődlegesen nem érinti hazánkat. A hó végére a Gyurcsány-kormány mégis húszmilliárd dollárról állapodott meg a valutaalappal, a világbankkal és Brüsszellel, amire a miniszterelnök szerint is szükség volt ahhoz, hogy az ország elkerülje az államcsődöt.
A kormány már október 28-án újabb áldozatvállalást kér a lakosságtól: a közszféra dolgozói és az állami cégek vezetőitől megvonta a 13. havi fizetést, a 13. havi nyugdíjat pedig az öregségi korhatárhoz kötöttétek.
A valutaalap hitelkeretéért cserébe még drasztikusabb megszorításokra volt szükség, amely újabb költségvetést, és még lejjebb, 2,6 százalékra levitt hiánycélt jelentett. 2009 februárjában Gyurcsány ezért újabb csomagot jelentett be, amellyel a kormány a válság hatásait szerette volna mérsékelni. A gazdasági és pénzügyi krízisből azonban már Bajnainak kellett megpróbálnia kivezetni az országot, miután Gyurcsány márciusban lemondott.
Fidesz, a retorikai zsonglőr
Az egyensúlypártiak ugyanakkor azt tanácsolják, hogy egy gyors megszorító politikával azonnal radikálisan csökkentsük a költségvetés hiányát. A megszorításokra épülő gazdaságpolitika azonban az elmúlt nyolc évben csúfosan megbukott, mert kilábalás és költségvetési egyensúly helyett csak újabb és újabb megszorításokat és adóssághegyeket hozott magával
– olvasható a második Orbán-kormány által meghirdetett Széll Kálmán-tervben, amelyet bő tíz éve mutatott be az akkori nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György. A retorikai fordulat ezen a ponton következett be: megszorításokról a kormányoldalon ezentúl csak a baloldali válságkezelés viszonylatában beszéltek.
Sebők ugyanakkor arra emlékeztet, hogy a megszorításoknak nem pusztán ideológiai, hanem objektív, tartalmi dimenziója is van. Az „államadósságnak hadat üzenő” Széll Kálmán-terv részeként a felsőoktatás, az egészségügy, a közösségi közlekedés, az állami és önkormányzati finanszírozás, valamint a nyugdíjrendszer területén is kiadáscsökkentést hajtottak végre, ami egyet jelent azzal, hogy megszorítás történt ezeken a területeken, függetlenül a Fidesz retorikájától.
Orbán Viktor szótárából valóban hiányzik a megszorítás – de messze nem a gazdaságpolitikájából. 1998-tól kezdve az Orbán-kormányok is rengeteg megszorítást végrehajtottak már, ezt azonban szisztematikusan tagadják legyen szó az infláció tudatos alultervezéséről vagy más csendes kiigazítási trükkökről. Rájöttek arra, hogy Bokros és társai kivételével a megszorítás senkinek a szemében nem erény. Mindenki pontosan látja, hogyha kevesebb pénz jut egy fontos területre, az rosszabb eredményeket hoz majd. A Fidesz felismerte, hogy a megszorítás szót egyáltalán nem szabad használni, de még csak ennek a szinonimáit sem, hogy kiigazítás, stabilizálás és hasonlók
– mondja Sebők.
A gazdaságpolitika-kutató meglátása szerint a Fidesz jellemzően külső tényezőket hibáztat: amennyiben adót kell emelni vagy kiadást kell csökkenteni, akkor az a brüsszeli szankciós politika vagy az árat emelő nemzetközi piaci szereplők, esetleg a migráció vagy háború miatt van. Emellett megpróbálják, hogy ennek az árát közvetlen módon ne a lakosságra terheljék, ami nem csupán retorikai különbség a Fidesz és a szocialista-liberális kormányok között.
Sebők szerint a Fidesz felismerte, hogy választási szempontból előnyösebb, ha egy látszólag baloldali nézőpontból indul ki, és nem a fogyasztókat, dolgozókat, nyugdíjasokat akarja terhelni, hanem azokat a cégéket, nemzetközi szereplőket, amelyek nem szavaznak. Más kérdés, hogy végső soron az Orbán-kormányok idején is a lakosság fizeti meg az extra költségeket, legyen szó a tranzakciós illetékről, az azonnali jegyáremeléshez vezető légitársaság-adóról vagy éppen az élelmiszerek árának növekedéséről a szintén különadóval sújtott kiskereskedelmi láncoknál – ennyiben nem is lehetnének messzebb egy valódi baloldali politikától.
A Fidesz először mindig indirekt megszorításban gondolkozik. Erre példa a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter által bemutatott extraprofitadó. Ezt a plusz költség nem közvetlenül fizetjük meg (úgy, mintha az szja emelkedne), hanem vásárláskor, tankoláskor, telefonáláskor és a pénzügyi tranzakcióknál.
Sebők szerint, ha valóban a cégéket akarták volna megadóztatni, akkor olyan konstrukciókat hoznak létre, melyek nem engedik, hogy a költségeket átterheljék. Ilyen próbálkozása is van a kormánynak, például az ártop, amelynek szintén lehetnek negatív következményei (jelentkezhet termékhiány).
Alapvetően az a tendencia, hogy a Fidesz elsősorban nem azt nézi, hogyan kell tandíjat, vizitdíjat kivetni, vagy bármilyen lakosság által közvetlenül befizetett adót emelni, előrelépés a ’90-es évekhez képest, amikor fel sem merült, hogy például a multinacionális cégeket különadókkal bevonják a közteherviselésbe, még akkor sem, amikor világrekord profitot termeltek állami garanciáknak is köszönhetően
– vélekedik Sebők. Hozzáteszi, hogy mindez azonban főleg a kommunikációban jelenik meg, hiszen a rekord alacsony társasági adókulcs és a munkavállalói jogok leépítése teremti meg a feltételeit annak, hogy a cégektől különadókat tudjanak beszedni, nem beszélve arról, hogy a vállalatok ezeket az extra terheket is áthárítják, amit sokkal könnyebben meg tudnak tenni így, mint ha a fejlett világban megszokott szinten vennének részt a közteherviselésben.
A fideszes többség megszavazta a kata szigorítását, amely több százezer ember számára jelent plusz adóterheket. A szeptember 1-jétől életbe lépő új szabályok értelmében a havi 50 ezer forintot adózó katásoknak – a taxisok kivételével – csak magánszemélyektől származhat bevétele. A 400 ezer katás vállalkozó közül alig százezren lehetnek, akik csak a lakosságnak szolgáltatnak, ezért várhatóan rengetegen esnek el ettől a lehetőségtől: az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, Németh László lapunknak elmondta, hogy a katások 80 százalékának eltűnésére számít. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magányszemélyeken kívül céges ügyfélkörrel is rendelkező katások, milyen adótípusokra fognak váltani (átalányadózás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, vállalkozói jövedelemadó), de a tehernövekedés több százezer munkavállaló számára biztos. Akiknek a bevétele nem több havi félmillió forintnál, azoknál az adóteher mellett a dráguló adminisztrációs költségek, köztük a könyvelői díj miatt 60 százalékos adóemeléssel is járhat a katából való kényszerű kilépés, ami háromszoros tehernövekedést jelent.
A kormány a rezsicsökkentéshez is hozzányúlt. Augusztustól már nem a teljes áram- és gázfogyasztás lesz rezsicsökkentett, hanem az átlag feletti fogyasztókat az áramnál kétszeres, a gáznál hétszeres összeg megfizetésére kötelezik, ami még a kormány saját bevallása szerint is a háztartások negyedére terhelhet akár több százezres plusz kiadást a jövőben.
A fordulatot a külső környezet megváltozása kényszerítette ki
– értékel Sebők, ugyanis meglátása szerint a kormány egyértelműen azzal számolt, hogy az uniós Covid-segélyalapot az országgyűlési választás után meg fogja kapni, ezért ment bele a választás előtti osztogatásba, például a családosok személyi jövedelemadójának visszafizetésébe.
Az uniós szigor a jogállamisági feltételek és a korrupció kapcsán párosulva az energiaárak robbanásával és más importnehézségekkel lehetetlenné tette, hogy kizárólag a nem NER-kompatibilis multikkal, a szokásos indirekt lakossági megszorítással tartsák fenn a fizetőképességet. Ez utóbbi kapcsán szintén fontos változás, hogy a kormány ismét a nemzetközi hitelezőkre szorul az államadósság meghosszabbításánál, miközben a kamattételek is ismét jelentős költségvetési kiadásnövelő tényezővé váltak. E sok hatás eredményeképpen a hagyományos Fidesz-féle költségvetési eszközök – még az elsősorban a saját építőipari hátországnak fontos látványberuházások leállításával is – elégtelennek bizonyultak. Így nem marad más, mint belátni, hogy a közvetlen lakossági megszorítás – adóemelések, kiadáscsökkentések – sem elkerülhető
– teszi hozzá.
Ezeken felül július közepén a kormány 415 milliárd forintot zárolt a tárcák idei kiadásai közül. A legtöbb pénzről a Technológiai és Ipari Minisztériumnak, a Miniszterelnökségnek és az oktatás- és egészségügyért is felelős Belügyminisztériumnak kell lemondania. Emellett Varga Mihály pénzügyminiszter feladata, hogy 152,5 milliárd forinttal csökkentse az előirányzatokat, amelyek közül a legnagyobb tétel az, hogy 100 milliárd forintot elvonnak a Paks II. Zrt. tőkeemelésére szánt eredetileg 270 milliárd forintból. És
