Belföld

Gyurcsány: államreform lesz

Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök azzal érvelt az MSZP szombati kongresszusán a szabad demokratákkal való közös kormányzás mellett, hogy mindaz, ami a Magyar Szocialista Pártnak fontos, érvényesíthető a koalícióban.

A koalíciós tárgyalások programvitájának a végén elmondható, hogy mindaz, ami az MSZP-nek fontos, „mindaz, amit az ország jövőjével kapcsolatban képvisel, az ebben a koalícióban alapvetően érvényesíthető” – mondta a politikus, hozzátéve: arra fog törekedni, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, amelyben a baloldal vezető politikusai vesznek részt.

Gyurcsány Ferenc országreformot ígért, bátor kormányzással. Az országreform egyik része az állam reformja, másik része pedig egy új társadalmi kultúra. Mint mondta, a magyar baloldalnak nem az ellenzéket kell viszonyítási pontnak tekintenie, hanem a világot, ugyanakkor az ellenzék politikájára figyelnie kell. Az ügyvezető miniszterelnök szerint az újragondolt felelősség, a társadalmi kultúra abból indul ki, hogy mindenki érti, önmaga és családja boldogulásáért az első számú felelősséget ő viseli, és utána van felelőssége a hazáért.

Gyurcsány Ferenc szerint az államreform az államszervezet és az igazgatás, valamint a közszolgáltatások reformjából áll. Leszögezte: az államnak védenie kellene polgárait, segítenie őket, hogy győzzenek a versenyben, ma azonban nem ilyen az állam. Szerinte fordulóponthoz érkeztünk, kevesebb emberrel működő Országgyűlésre, önkormányzatra van szükség, kevesebb tiszteletdíjért, szabályozott költségelszámolással, és átlátható pártfinanszírozással. Elmondta, hogy a következő hónapokban nagy lendülettel állnak neki a reformoknak, a feszültség a következő másfél évben lesz a legnagyobb.

Hozzátette: az idén növekedni fognak a reáljövedelmek, de nem annyival, mint megszoktuk. Azon dolgoznak, hogy a következő másfél évben Magyarország „az egyensúlyi állapot közelébe” érjen, hogy a költségvetés 2008-ra megfeleljen a nemzetközi normáknak – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik