Belföld

Jogerősen is felmentették a zagyvarékasi asszony megölésével vádolt férfit

police.hu
police.hu

Felmentette a Szegedi Ítélőtábla azt a C. Tamást, akit azzal vádoltak három évvel ezelőtt több késszúrással megölt egy idős asszonyt zagyvarékasi otthonában.

Gyuris Gábor sajtótitkár tájékoztatása szerint nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani a vádlott bűnösségét, ezért bizonyítottság hiánya miatt jogerősen is felmentették a férfit.

A vádirati tényállás szerint a férfi a cselekményt megelőző időszakba többször is konfliktusba került a szüleivel, mert bódító hatású szereket fogyasztott. Emiatt több éjszakát is az utcán és egy elhagyatott házban töltött. Ha szer hatása alatt állt, gyakran Zagyvarékas utcáit rótta.

A vád szerint így jutott el a 83 éves, idős asszony házához, amelynek kerítésén egy almaárusításról szóló felhívás volt kifüggesztve. A férfi almavásárlás céljából becsengetett az asszonyhoz, aki beengedte. A házban azonban ismeretlen okból konfliktusba kerültek egymással, erre a férfi kést ragadott és többször megszúrta az asszonyt.

Az idős nő a szúrások következtében a helyszínen meghalt. Az elsőfokú bíróság a felmentő ítélet indokolásában kifejtette, hogy csak közvetett bizonyítékok álltak a rendelkezésre, melyek alapján nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy C. Tamás követte el a bűncselekményt.

Szintén nem lehet kizárni, hogy egy idáig be nem azonosított ismeretlen volt az elkövető, figyelemmel arra, hogy az áldozat kezén egy ismeretlen férfi DNS-ét mutatta ki a szakértői vizsgálat, valamint a bűncselekmény helyszínén olyan tenyér- és ujjnyomtöredéket rögzítettek, amely nem C. Tamástól és nem is az áldozattól származik.

A jogerős döntés szóbeli indokolása során Mezőlaki Erik tanácselnök kiemelte, hogy a bejelentett ügyészségi fellebbezés nem volt megalapozott. A Szegedi Ítélőtábla megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, azzal a korrekcióval, hogy a bűncselekményt kétséget kizáróan nem azonosított személy követte el. A felmentő végzés jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik