Belföld

Bűnügyi felügyeletbe került Berki Krisztián feltételezett dílere:„Ismertem Krisztiánt, de soha nem adtam neki drogot”

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Tagadja a bűnösségét az a vecsési K. István, akit azzal gyanúsítanak, hogy drogot adhatott el korábban Berki Krisztiánnak, akit múlt pénteken talált meg holtan a nyolcéves kislánya a ferencvárosi otthona erkélyén. Értesüléseink szerint kokain volt az a kábítószergyanús anyag, amit találtak a rendőrök a celeb lakásában.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Azt állította, hogy ismeri az elhunytat, de soha nem adott neki drogot

– mondta a lapunknak az ügyész, hozzátéve, a gyanúsított már korábban is volt büntetve kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt.

Kapcsolódó
Kokaint találtak Berki Krisztián lakásában, elfogták a dílerét
Vecsésen csaptak le a 42 éves feltételezett drogkereskedőre, akitől két drága autót is lefoglaltak. Gyanúsítottként hallgattak ki egy másik férfit is.

A feltételezett drogkereskedőt kedden fogták el és vették őrizetbe a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának a nyomozói. A vecsési férfit azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években többször is drogot adott el Berkinek. Értesüléseink szerint a bűnösségét tagadó K. István annyit elismert, hogy drogfogyasztó, s az őt meghallgató nyomozási bíró egyelőre csak a kábítószer birtoklást látta megalapozottnak az esetében.

K. Istvánnál bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat találtak a lakásán pár nappal ezelőtt. A vagyonbiztosítás érdekében pedig még két nagy értékű kocsit is lefoglaltak tőle a rendőrök. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor akár nyolc év börtönt is kaphat.

Az ügyészség szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés, és bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt indítványozta a drogkereskedelemmel gyanúsított férfi letartóztatását. A kényszerintézkedéssel kapcsolatos bírósági ülés jelenleg is tart, amint megvan a döntés, frissítjük a cikket.

Frissítünk!

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a későbbi megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró a bűnügyi felügyeletét rendelte el a gyanúsítottnak azzal, hogy nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el Budapest és Pest megye közigazgatási területét. Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik