Belföld

Súlyos kártérítést követel az ellenzéki sms-ekkel hírbe hozott cégcsoport

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában mondta el, több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról sms-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is – tette hozzá.

Egész pontosan úgy fogalmazott,

az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az Amerikában kiképzett titokminisztere a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott.

Hozzátette, a kedden kiküldött sms-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a Bajnai-lista létezik.

Kapcsolódó
Az NVB a hatóságokhoz fordul, a NAIH eljárást indított az ellenzéki sms-ek miatt
Hollik szerint itt a bizonyíték, hogy a Bajnai-lista létezik.

A DatAdat pénteken este közleményben reagált a vádakra, ami a cégcsoport szerint hazugságokon alapuló lejárató kampány.

Mint fogalmaztak, a Fidesz médiacégei, az Index vezetésével szisztematikus lejárató kampányba kezdtek a Datadat cégcsoporttal szemben. Úgy érzik bár a hazugságáradat valós célja beavatkozás a most zajló magyarországi választásokba, fake news terjesztése választók felé az ellenzéki kampányról, mindennek a következménye súlyosan sérti a Datadat cégcsoport üzleti érdekeit is, ezért jogi lépéseket tesznek.

A jogi eljárások kimenetele nem kérdés, hiszen tisztességesen, jogszerűen, minden adót megfizetve kizárólag legális megoldások használatával nyújtjuk szolgáltatásainkat nemzetközi ügyfélkörünknek, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ezen eljárásoktól csak jóval a választások után várható eredmény. Emiatt az alábbiakban szeretnénk reagálni a cikkek hazug állításaira

– írták.

Közölték, a Datadat egy nemzetközi cégcsoport, ügyfeleinek a döntő része nem magyarországi. A leghatározottabban utasították vissza az adathalász minősítést a Datadat cégcsoporttal kapcsolatban. A társaság állítása szerint soha, semmilyen formában nem végzett ilyen tevékenységet. Közölték, súlyos kártérítést követelnek minden olyan sajtóterméktől, amelyik ezt a minősítést használta a céggel kapcsolatban.

A Datadat cégcsoport nem hoz létre és nem üzemeltet álprofilokat és bérkommentelőket. Erre vonatkozó szolgáltatást nem nyújt és nem is nyújtott soha. Elítéljük az ilyen szolgáltatásokat. Minden megoldásunk a valós választópolgárok minél aktívabb bevonására irányul. Súlyos kártérítést követelünk minden olyan sajtóterméktől, amelyik ezt az állítást tette cégünkkel kapcsolatban

– folytatták a sort.

Működése során a Datadat cégcsoport mindig és minden körülmények között betartotta minden érintett ország adatvédelmi-jogi szabályait, ideértve a GDPR-szabályrendszer egészét. Közölték, a magyar adatvédelmi hatóság többször folytatott ellenőrzést a cégnél. Soha nem talált szabálytalanságot.

A Datadat cégcsoport nem adatkezelő egyetlen magyar választópolgárt érintő adat esetében sem, írták, és nincs a tulajdonában egyetlen magyar választópolgár adata sem. A Datadat cégcsoport szolgáltatási szerződésben áll a Mindenki Magyarországa Mozgalommal. Ennek keretében átfogó szolgáltatásokat nyújtanak.

Megjegyezték azt is, nincs titokzatos külföldi befektetőjük.  Bajnai Gordon passzív kisebbségi tulajdonosként nem vesz és soha nem is vett részt a Datadat cégcsoport napi működésében, fogalmaztak.

Azok az állítások a propaganda médiában, miszerint a Datadat cégcsoport részt vett tömeges SMS üzenetek kiküldésében, amelyek beleegyezés nélkül céloztak választópolgárokat és a nevükön szólították meg őket szintén teljes egészében hazug állítások. A Datadat cégcsoport semmilyen módon nem vett részt ilyen kampányban

– közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik