Belföld

Direkt36: a magyar kormány leszerződött a Pegasus-gyártó volt lobbistájával

Amir Levy / Getty Images
Amir Levy / Getty Images

Egy olyan washingtoni lobbistát szerződtetett 2021 végén a magyar kormány, aki egészen odáig az okostelefonok feltörésére alkalmas Pegasus kémszoftvert kifejlesztő izraeli cégnek dolgozott, tudta meg a Direkt36.

A Telexen megjelent cikk szerint a magyar Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) amerikai jogi stratégiai tanácsadásra szerződtette George Tuckert, akinek 2021 novembertől az év végéig havi negyedmillió dollárt, azaz közel 80 millió forintot fizetett a férfi egy cégén keresztül.

A Direkt36 értesülései szerint Tucker egy másik cégével tavaly őszig a Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO Groupnak, illetve anyavállalatának, a Q Cyber Technologiesnak lobbizott és adott tanácsokat.

Tucker 2018-tól volt alelnöke, majd később ügyvezető igazgatója a Mercury Public Affairs nevű PR- és lobbicégnek, mely az NSO Groupnak dolgozott külsős tanácsadóként 2020 elejétől. A két cég jó viszonyát jól mutatja, hogy a Pegasus-megfigyelések feltárásán dolgozó újságírók kérdéseire tavaly nyáron rendre Tucker cége válaszolt.

November elsején aztán a Mercury Public Affairs megszüntette az izraeliekkel kötött lobbiszerződését, több másik problémás klienssel is szerződést bontattak, a maradék külföldi kliensek lobbiszerződéseit egy Actum nevű vállalatba szervezték ki, és George Tucker is ide került át.

Ez a cég írt alá megállapodást a magyar kormánnyal, amelyet magyar oldalról Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet írt alá. Újdonság, hogy a korábbi hasonló megbízásokkal ellentétben ebben a lobbiszerződésben egy szó nem esik Magyarország imázsának javításáról, vagy éppen a magyar kormány amerikai médiamegjelenéseinek elősegítéséről.

A dokumentum szerint Tuckerék „marketing és kommunikációs szolgáltatásokat, valamint jogi stratégiai tanácsadást” fognak várhatóan nyújtani Magyarországnak, de a költségek részletezéséből kiderül, hogy munkájuk jó részét a jogi ügyek fogják kitenni. A szerződés szerint míg marketing és kommunikációs szolgáltatásokért Tuckerék csupán egy havi 9500 dolláros alapdíjat számítanak fel, addig jogi stratégiai tanácsadásért havi 235 000 dollárt. Ez átszámítva összesen kb. 77 millió forint kiadást jelent a magyar államnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik