Belföld

„Megöltem anyádat. Ezt ti értetek tettem, és nagyon szeretlek titeket”

Letartóztatta a Salgótarjáni Járásbíróság azt a 69 éves férfit, aki január másodikán minden előzmény nélkül megkéselte a feleségét a drégelypalánki otthonukban. A kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.

A családi ház egyik szobájában a férfi a felesége mögé lépett, majd bal kézzel megfogta a nő nyakát és a jobb kezében lévő késsel megvágta azt, miközben azt mondta, hogy „Meg kell tennem!”. Ezt követően a férfi elengedte a felesége nyakát, majd miközben a neje kimenekült a házból,  a saját nyakát is megsebezte.

Az erősen vérző asszony a  bántalmazás következtében a nyak haránt irányú, 15 cm hosszúságú vágott sérülését szenvedte el. A mentőhelikopterrel kórházba vitt nőn azonnali életmentő műtétet kellett végrehajtani.

A családfő a késelést követően közölte a fiával, hogy „megöltem anyádat”, melyhez zavartan hozzátette, hogy „ezt ti értetek tettem, és nagyon szeretlek titeket”.

A bíróság bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta a férfit. A kényszerintézkedés helyéül pedig az IMEI-t jelölték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik