Belföld

Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a Honvédkórház egykori főigazgatóját

Róka László / MTVA / MTI
Róka László / MTVA / MTI
Jogerősen pénzbüntetésre ítélték hűtlen kezelés miatt a Honvédkórház egykori főigazgatóját - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője az MTI-vel kedden.

Medveczky Gábor közleményében azt írta, a budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség 2013 őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ (a mai Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórház) volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a megismételt eljárásban 2019. április 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a három vádlottat felmentette a vád alól. Ügyészi fellebbezést követően a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. október 9-én kimondta az egykori főigazgató, elsőrendű vádlott és az egyik belgyógyászati osztály volt főorvosa, harmadrendű vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A volt főigazgatót 400 ezer forint, míg a volt főorvost 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű vádlott az egészségügyi intézmény főigazgatójaként 2008 februárjában jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmadrendű vádlottat, akinek azonban a főigazgató-helyettes hatáskörébe tartozó stratégiai és tudományos fejlesztési feladatok ellátása volt a feladata.

Ezért 2008 februárja és októbere között kétmillió forintnál több, munkabér formájában juttatott díjazásban részesült, miközben az osztályvezetői főorvosi feladatait nem teljesítette.

Medveczky Gábor tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla a napokban kihirdetett és jogerős harmadfokú ítéletével az elsőrendű vádlott volt orvostábornokot 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg a kórház egykori osztályvezető főorvosaként dolgozó harmadrendű vádlottnál megállapította, hogy nem követett el bűncselekményt, ezért a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés vádja alól felmentette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik