Belföld

Sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozhatnak Kárász Róbert alapítványánál

Rendőrségi nyomozás indult Kárász Róbert alapítványánál az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került ügyek miatt.

Előbb márciusban, majd áprilisban számoltunk be róla, hogy az ATV műsorvezetőjének Ezer Lámpás Éjszakája az Eltűnt Gyerekek Felkutatásáért (ELÉ) nevű alapítványához jelentős mennyiségű közpénz érkezett a korábbi években, a Magyar Nemzeti Banktól jövő összegből pedig Kárász magáncége is kapott megbízást az alapítványtól.

Jótékonykodásból megrendelés: Kárász Róbert alapítványa saját cégébe is tolt a csellengő gyerekekért kapott közpénzből
Hallgatott róla, de MNB-s dokumentum bizonyítja, hogy az ATV-s műsorvezető megtalálta a módját annak, hogyan profitáljon az eltűnt gyerekek miatt kapott állami támogatásból.

Cikkünk nyomán egy hónapja Tényi István tett feljelentést költségvetési csalás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint – olvasható NAV friss határozatában, amely eljutott a 24.hu-hoz – az alapítvány „a működéséhez erősen megkérdőjelezhető szolgáltatásokat vett igénybe az állami támogatásból, valamint a Kárász Róbert nevéhez fűződő GAP Media Kft.-től is vett igénybe szolgáltatásokat”, ami felveti a költségvetési csalás elkövetésének gyanúját. Az adóhivatal azt írja, hogy a feljelentés alapján felmerült a gyanú, hogy „ismeretlen személy az alapítvány költségvetésből származó, támogatásként kapott pénzeszközeit a jóváhagyott céltól eltérően használta fel”, ezért költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelték a nyomozást.

A lefolytatott NAV-vizsgálat ugyanakkor azt állapította meg, hogy a jegybank nem az államháztartás része, ezért az általa juttatott pénzzel kapcsolatban költségvetési csalás nem állapítható meg.

Azt adóhivatal szerint azonban Tényi feljelentése alapján felmerülhet a hűtlen kezelés, illetve sikkasztás bűncselekmények elkövetésének gyanúja.

Ezért a NAV a VIII. kerületi rendőrkapitányságra helyezte át az ügyet. E döntés mögött az állhat, hogy az ATV műsorvezetőjének cége és az ELÉ ugyanarra a józsefvárosi címre van bejegyezve a bírósági és cégadatok szerint.

Kiemelt kép: Mohai Balázs /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik