Belföld

Gulyás Gergely elnézést kér Gyurcsánytól és Karácsonytól

Mohos Márton/24.hu
Mohos Márton/24.hu

A múlt heti Kormányinfón az előválasztásról is kérdezték Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor egyértelműen fogalmazott, az ATV újságírójának kérdésére azt mondta, hogy szerintünk nincs verseny.

Ennek az egész show műsornak a vége nem nyitott, hanem egyelőre koreografált forgatókönyv szerint zajlik. És valóban ennek megfelelően a főpolgármester lesz az ellenzék közös jelölte. Addig még lehet néhány vitát folytatni, ezt a színjátékot tehetséges és kevésbé tehetséges színészekkel űzni, de a végeredmény ettől még ugyanolyanan biztos, minthogy egy darab végén már a történet vége az elejétől ismert

– mondta Gulyás.

Ezt követően a 444 újságírójának kérdésére megerősítette, hogy Karácsony Gergely lesz a baloldal jelöltje. Gulyás arra a felvetésre, hogy ezt honnan lehet tudni úgy reagált, hogy jól informáltnak kell lenni.

Az ATV azt követően, hogy Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára, emlékeztette Gulyás Gergelyt múlt heti kijelentésére, a Miniszterelnökségi Sajtóiroda pedig válaszolt is a portálnak. Azt írták, hogy

Gulyás Gergely töredelmesen elnézést kér Karácsony Gergelytől és Gyurcsány Ferenctől. A főpolgármestertől azért, mert olyan szerepben tüntette fel, amelyet Gyurcsány Ferenc nem neki szánt. Gyurcsány Ferenctől pedig azért, mert szellemesebb forgatókönyvíró, mint gondolta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik