Belföld

Karácsony Gergely: Nem visszalépek, hanem előre

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nem visszalépek, hanem előre

– jelentette be Karácsony Gergely szerda délután tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján. A főpolgármester elmondta, mindig világossá kell tennie a céljait: amikor arról beszél, hogy „előre”, akkor arról beszél, hogy újra kell egyesíteni Magyarországot, ezzel a vízióval érkezett az előválasztási kampányba, és ezt szeretné képviselni a második fordulóban is.

Bármelyikőnk is lesz az ellenzék közös jelöltje, természetesen sokkal jobb jelölt lesz, mint Orbán Viktor – fogalmazott Karácsony, hozzátéve: ha ez nem ő lesz, akkor is teljes erejével fogja támogatni a jelöltet.

Karácsony úgy véli, az a dolguk, hogy kimenekítsék az országot a „hideg polgárháborúból”, és alapvető erkölcsi célnak tartja, hogy a kormányváltás után béke legyen, Dobrev Klára pedig nem érzi ennek kellőképpen a súlyát.

Karácsony ezt követően elmondta, szívesen ad garanciát bárkinek arra, hogy az általa vezetett kormány néhány nagyon fontos ügyben az ő politikai értékeiket is képviselni fogja.

Arra nem tudok garanciát adni, hogy ne a saját programomat képviseljem

– hangsúlyozta. A nemrég megjelent közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a politika alapvetően „politikai kérdés, erkölcsi kérdés, és nem matek”.

A visszalépéssel kapcsolatban Karácsony úgy fogalmazott, hogy a végén úgyis az előválasztáson résztvevő polgárok döntenek, az a veszély nem fenyeget, hogy az ellenzék ne lenne egységes.

A kormányváltás azzal a programmal lehetséges, amelyet én képviselek, elismerve mindenki másnak az érdekeit

– hangsúlyozta. Ez nem hatalmi kérdés, ez nem egó kérdése, az ellenzéknek jövőképet kell kínálnia, jelezte. Mint mondta, ettől függetlenül szívesen egyeztet bárkivel, hogy támogassa őt a második fordulóban, de úgy véli, békét és igazságot nem garantál egyik jelölt sem, és sem Dobrev, sem Márki-zay nem rendelkezik válasszal az ország legfontosabb ügyeire.

Helyszíni tudósítónk szerint rég lehettek ennyien a belvárosi MSZP-irodában, jelen van többek között Tóth Bertalan, Jámbor András, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea és Tordai Bence is. Az újságírók kérdéseket nem tehetnek fel a sajtótájékoztatót követően.

Tordai Bence Karácsony bejelentését követően a 24.hu-nak arra a kérdésre, hogy hiba volt-e Márki-Zay Péterrel tárgyalni,úgy fogalmazott:

utólag derül ki, hogy mennyire volt szavatartó a hódmezővásárhelyi polgármester.

Hogy mi lesz a történet vége, folytatta, az Márki-Zay Péteren múlik. Arra a kérdésre, hogy csalódás e nekik Márki-Zay elmúlt pár napokban mutatott politikája, azt mondta:

biztos nehéz lehet relatíve magasba emelkedni, ilyenkor az embernek légszomja is lehet és nem elég tiszta a feje.

Tordai hozzátette: „abban reménykedem hogy péntek estig megnyugtató megoldással zárul az a kis saga, amit Márki Zay Péter előad”.

A bejelentés előzményei: kedden a Medián, majd szerdán a Závecz közvélemény-kutatásából is az derült ki, hogy az előválasztás második fordulója előtt Márki-Zay Péter az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közt felzárkózott a második helyre Dobrev Klára mögé, és jelentős előnnyel maga mögé utasította Karácsony Gergelyt.  A Medián mérései szerint a szavazni szándékozók körében Dobrev 37, Márki-Zay 33, míg Karácsony 24 százalékon áll, a Závecz méréseiből pedig az derült ki, hogy a második fordulóban Dobrev-Karácsony páros egymás elleni indulása esetén Dobrev 53, Karácsony 39 százalékot kapna, míg ha Márki-Zay lenne Dobrev kihívója, akkor Dobrev 50-et, Márki-Zay 43 százalékot.

Nem meglepő tehát, hogy ezek ismeretében a hódmezővásárhelyi polgármester szerdán már úgy fogalmazott: „Ezen számok alapján nem nekem kell visszalépni, de ezt közösen kell megbeszélni”.

Az előválasztás első fordulójában a miniszterelnök-jelöltek versenye az alábbiak szerint alakult: Dobrev a szavazatok 34,84, Karácsony 27,3, míg Márki-Zay 20,4 százalékát szerezte meg. Ezt követően hamar világossá vált, hogy a Karácsony-Márki-Zay páros között valamiféle együttműködés köttetik majd, hogy megakadályozzák Dobrev győzelmét a második fordulóban, ám a felek láthatóan nem tudták eldönteni, ki lépjen vissza a másik javára.

Múlt hét csütörtökön Márki-Zay még három feltételt szabott Karácsonynak a visszalépésért, majd lapunknak nem sokkal később már azt fejtegette, hogy nem látja, hogy neki kellene visszalépnie a főpolgármester javára. Márki-Zay végül múlt pénteken jelentette be, hogy együtt indulnak Karácsonnyal, ám ekkor sem tisztázódott, milyen konstrukcióban történne mindez.

A hétvégén Karácsony és Márki-Zay is meghirdette a maga kampányeseményét, a Publicus pedig a vasárnap nyilvánosságra hozott kutatásában még Karácsonyt mérte esélyesebbnek Dobrevvel szemben. A hét elején ezt követen továbbra is arról beszéltek a felek, hogy együtt indulnának, noha nem sikerült dönteni, ki lépjen vissza. Kedden aztán világossá vált, hogy a közös indulás nem megvalósítható, hiszen már elmentek a nyomdába a szavazólapok. A jelenlegi szabályok szerint vasárnapig léphet vissza bármelyik jelölt úgy, hogy utána le legyen húzva ceruzával a neve a szavazólapról. Ha utána lép vissza, akkor áthúzás nélkül marad rajta a neve.

A Karácsony-Márki-Zay együttműködési kísérletet egyébként kritizálta Dobrev és a Civil Választási Bizottság elnöke, Magyar György is, aki úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy a hat párt át tudja nyomni ezt a döntést, de ha mégis, „azt mi civilek nem hagyjuk, akkor inkább felállunk”. Hozzátette: a szabályok menet közbeni megváltoztatása „az előválasztás és a választók megcsúfolása is lenne”.

Az előválasztás második fordulóját október 10. és 16. között rendezik meg, az első fordulóval ellentétben most már lakóhelytől függetlenül bármelyik sátornál leadhatja a voksát, aki személyesen szavazna. Az online szavazás során a választók videós azonosítása ismét szükséges lesz, de az adataikat nem kell ismételten megadni, azaz nem kell újra regisztrálniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik