Belföld

Nem együtt szerepel a szavazólapon Karácsony és Márki-Zay

Hivatalosan nem tud együtt indulni Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter az előválasztás második fordulójában, értesült lapunk, ugyanis kedd reggel elment a nyomdába a szavazólap, amelyen a sorrend a következő:

  1. Dobrev Klára
  2. Márki-Zay Péter
  3. Karácsony Gergely

A sorrend az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) múlt pénteki sorsolásán dőlt el, és ezt határozatban is érvényesítették. A jelenlegi szabályok szerint vasárnapig léphet vissza bármelyik jelölt úgy, hogy utána le legyen húzva ceruzával a neve a szavazólapról. Ha utána lép vissza, akkor a jelenlegi szabályok szerint áthúzás nélkül marad rajta a neve.

A Hvg.hu pár órával korábban írt arról, hogy az OEVB már kedden véget vethet annak a polémiának, amelyet az okozott, hogy Karácsony és Márki-Zay felvetette, együtt indulnának a második fordulóban, mert nem tudták eldönteni, melyikük lépjen vissza a másik javára.

A javaslatot azonban nem csak a harmadik jelölt, Dobrev Klára, hanem az előválasztási folyamat civil kontrollját megtestesítő Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke, Magyar György ügyvéd is kritizálta, aki azt mondta: nem hiszi, hogy a hat párt át tudja nyomni ezt a döntést, de ha mégis, „azt mi civilek nem hagyjuk, akkor inkább felállunk”. Hozzátette: a szabályok menet közbeni megváltoztatása „az előválasztás és a választók megcsúfolása is lenne”.

A Hvg.hu úgy tudja, hogy az OEVB már előző éjjel döntött az ügyben, azonban kedd délelőtt a pártelnöki értekezleten a Párbeszéd újra feldobta a javaslatot, amelyet azonban a többi párt elutasított, így az éjszakai döntés maradt érvényben. A hírportál információi szerint a Párbeszéd megpróbált azzal is érvelni, hogy a már a nyomdába elküldött lapok helyett lehetne újakat nyomni, de úgy tűnik, ez nem volt meggyőző.

Kapcsolódó
Filctollal fogják lehúzni a szavazólapról Karácsony vagy Márki-Zay nevét, ha valamelyik visszalép
Összeszedtük az összes információt, amit jelenleg tudni lehet az előválasztás második fordulójáról. Mutatjuk, eddig miben sikerült megállapodniuk a jelölteknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik