Belföld

A Fidesz és holdudvara három hónap alatt 130 milliót költött a közösségi médiában a Karácsony elleni kampányra

Deák Dániel / Facebook
Deák Dániel / Facebook

Május közepe és augusztus közepe között a Fidesz és a hozzá köthető csatornák a Facebookon 125,7 millió forintot, a Youtube-on pedig 52,5 milliót költöttek politikai hirdetésre – írta meg a Telex a birtokukba jutott elemzés alapján, amely a kormánypárt és holdudvara közösségi médiás hirdetéseit vizsgálta.

A pénz nagy része – a YouTube esetében a teljes összeg, Facebookon pedig közel a kétharmada, 77 millió forint – Karácsony Gergely ellen kampányoló, gyakran karaktergyilkos, lejárató tartalmakra ment. A Fidesz és holdudvara három hónap alatt majdnem 130 millió forintot költött Karácsony támadására. Az elemzés 17 olyan csatornát azonosított, ami ebben a három hónapban részt vett a Karácsony elleni kampányban, ezek közül is kiemelkedik kettő: maga a Fidesz, illetve a kormánytól elvileg függetlenül működő, de azt minden kérdésben lelkesen támogató, saját bevallásuk szerint „anonim jobboldali mecénások” pénzéből működő Megafon központ.

A lap szerint a Fidesz YouTube-on 45, a Facebookon pedig 35 milliót költött Karácsony-ellenes hirdetésekre, a Megafon YouTube-on 7,5 milliót, Facebookon – több influenszer oldalán együttvéve – közel 26 milliót. A kampányban részt vevő kisebb oldalak közül kiemelik a Budapest beszél nevű, alig pár ezer követővel futó Facebook-oldalt, ami 13,5 milliót költött Karácsonyt gyalázó videók hirdetésére – hogy milyen forrásból, azt nem tudni, de ugyanezeket a videókat YouTube-hirdetés formájában már a Megafon fizette.

A Megafon központ egyébként tavaly nyáron azzal az ígérettel jött létre, hogy „profi Facebook-harcosokat” képeznek, akiknek a küldetése „a jobboldali-konzervatív értékrend melletti kiállás a liberális véleménycunamiban”. A szervezet három legnépszerűbb Facebook-harcosa, Rákay Philip, Bohár Dániel és Deák Dániel posztjait az elemzés által vizsgált időszakban 12,6, 13, illetve 5 millió forinttal tolta meg, a szponzorált tartalmat pedig túlnyomó részben Karácsony-ellenes videók és mémek adták.

Kapcsolódó
Rákay Philip Facebook-bejegyzéseit közel ötmillió forintból tolták meg egyetlen hónap alatt
A kormánypárti, de állítólag nem közpénzből működő Megafon Központ önti a milliókat a jobboldali influenszerek Facebook-posztjaira.

Augusztusban számoltunk be róla, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a fideszes Koncz Zsófia tavalyi kampányában nem talált szabálytalanságot, pedig csak a Facebookon több pénzt költött el hirdetésekre, mint amennyit összesen lehetett volna. Emiatt több szervezet, például a K-Monitor bejelentést is tett a hatóságnak. Az Állami Számvevőszék szerint ők csak azt ellenőrizhetik, amivel a jelöltek elszámolnak,

ráadásul a közösségi médiában megjelenő hirdetések nem számítanak politikai hirdetésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik