Belföld

Egy idős párt és az exe élettársát is bántalmazta a férfi, aki megvert egy kisfiút az anyjával

Getty Images
Getty Images

Több bűncselekménnyel is vádolják azt a 40 éves törökszentmiklósi férfit és a 61 éves anyját, akik tavaly szeptemberben megvertek egy biciklijét toló törökszentmiklósi iskolásfiút azért, amiért rájuk szólt, hogy ne dudáljanak. Értesüléseink szerint az anya-fia páros tavaly ősszel egy idős házaspárral is összetűzésbe került, és a 40 éves férfi egy másik férfit is bántalmazott.

A 61 éves nő a Hunyadi János úti óvoda előtt elhaladva hosszasan dudált. Ezért a járdán kerékpárját tolva közlekedő iskolás fiú odakiáltotta neki: „Ne dudáljál!”. A nő ekkor hirtelen fékezéssel megállt, majd a kocsiból kipattanó fia és ő is nagy erővel pofon ütötte a megszeppent gyereket.

Kapcsolódó
Kipattantak a kocsiból, majd megvertek egy kisfiút, mert szólt a dudálás miatt
A megszeppent kiskorút karon ragadták, majd bevitték a törökszentmiklósi iskolájának az igazgatójához. Az ügyészség vádat emelt az agresszív nővel és a fiával szemben is.

Nagy Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség egyesítette a szóban forgó ügyeket. Válaszából megtudtuk, hogy a férfi és anyja haragos viszonyban volt a szomszédságukban élő idős házaspárral.

Emiatt a férfi 2020 júliusától tavaly szeptemberig minden alkalommal zaklatta és trágár módon szidalmazta őket, amikor meglátta őket Törökszentmiklós utcáin, vagy az általuk lakott lépcsőházban. A szóvivő válaszából kiderült, hogy a férfi és az anyja többször is ráütött a 72 éves asszony kezére, miközben obszcén stílusban beszólogattak neki.

A cselekmény során jelen volt a lépcsőházban a bántalmazott nő férje is. A vádlott a feleségét védelmezni igyekvő idős szomszédját azzal fenyegette meg, hogy „fogja be a pofáját, különben szétszaggatja, laposra tapossa”.

– közölte Nagy Lajos, aki kérésünkre részletesen beszámolt az ügyhöz egyesített harmadik bűncselekményről is.

Kiderült, hogy a férfi tavaly december 21-én reggel, a Törökszentmiklósi lakása előtti utcarészen rátámadt a volt felesége élettársára is. Dulakodás közben belökte az útmenti árokba, majd ráült a hátára.

Ezt követően az árok partján álló fához rángatta őt és nyakánál fogva a fa törzséhez szorította. A bántalmazott férfinek úgy sikerült kiszabadulnia a fogásból, hogy védekezésképpen megcsavarta a vádlott ujját, majd megpróbált elmenekülni a helyszínről.

– tette hozzá az ügyész.

A 40 éves férfi azonban visszarántotta és hátulról átkarolva, több percen át – a rendőrök kiérkezéséig – fogva tartotta az áldozatát. A Szolnoki Járási Ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést kért a nőre és a fiára is a garázdaság, testi sértés, személyi szabadság megsértése, rongálás és zaklatás miatt egyesített ügyben, azzal, hogy mind a kettejüket tiltsák el a közügyektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik