Belföld

Átment a melegellenessé alakított pedofiltörvény, a Jobbik is megszavazta

157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett mellett megszavazta kedden a parlament a pedofiltörvényt. Az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat kivétel nélkül nem tartotta fent az Országgyűlés. A Jobbik megszavazta a javaslatot, összesen 41-en nem szavaztak, az ellenzék egy része ugyanis bojkottálta a mai határozathozatalokat.

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők mellett hétfőn a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette: bojkottálják a mai szavazásokat, a Jobbik viszont azt közölte, megszavazzák a javaslatot, mert a párt mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése.

Kapcsolódó
Jakab Péter: Az Orbán-kormány hazahozatta Kaletát, ahelyett, hogy hagyta volna megrohadni egy dél-amerikai börtönben
A Jobbik megszavazza a pedofiltörvényt, a párt előválasztási miniszterelnök-jelöltje pedig kifejtette, hogy miért.

Mint arról korábban beszámoltunk, a most elfogadott törvényjavaslat összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. A kormányoldal által benyújtott, orosz mintára bevezetett melegellenes propagandatörvény a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozza, betiltja az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat is.

A javaslat megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését és megjelenítését is, így tilos lesz 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat (így reklámot is) elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést ábrázolja, vagy a homoszexualitást „népszerűsíti, jeleníti meg”. Iskolákban pedig csak olyan szervezet tarthatna szexuális felvilágosítást, amelyet egy állami szerv nyilvántartásba vett.

Az új törvény jelentős felháborodást váltott ki a közvéleményben, hétfőn este több mint tízezren tüntettek a Kossuth téren ellene. Ellenzéki pártok, civil szervezetek vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett az RTL Klub is tiltakozását fejezte ki, ugyanis az új törvénnyel csak késő este, 18-as karikával lehet majd bemutatni a Szomszédokat, a Jóbarátokat vagy a Harry Pottert is.

A témában írt véleménycikkünket az alábbi linken olvashatja:

Kapcsolódó
Orbán visszatért a gonoszsághoz
A bátor emberek az erősebb ellen harcolnak. A gyávák és gonoszak a náluk gyengébbe kötnek bele. A hazugok pedig még azt is mondják utána, hogy a gyenge erős volt, ezért becsüljük meg, hogy le tudta győzni.

A Fudan-alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló javaslatot is elfogadták, 134 igen és 25 nem szavazattal. Így ingyen átadják a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit. Schanda Tamás államtitkár szerint azért ad át ingatlanokat a magyar állam, hogy az emberek jobban átlássák a projektet.

Kapcsolódó
A Fudan Egyetemről véleményt mondó budapestiek masszív többsége nem kér a projektből
Négy kérdésre lehetett válaszolni, 94-99 százalék volt a nem aránya.

Az Országgyűlés ma összesen több mint húsz előterjesztésről szavazott. A képviselők elfogadták a polgári törvénykönyvről szóló 2013-as törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezések módosítását, a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokat, a 2021-es költségvetés változtatását is és véglegesítették Magyarország 2022-es költségvetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik