Belföld koronavírus

SMS-ben hívják be oltásra a pedagógusokat

Kásler Miklós levelet küldött péntek reggel a köznevelési intézményeknek a pedagógusok oltásával kapcsolatban. A 24.hu birtokába került dokumentumban az emberi erőforrások minisztere a többi közt azt írja:

a pedagógusok oltása kórházi oltópontokon, két ütemben valósul majd meg.

Az első ütemben SMS-ben kapnak értesítést az oltás időpontjáról és helyszínéről azok a pedagógusok, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók, akik március 24. előtt regisztráltak a koronavírus elleni oltásra. Őket már a jövő héten elkezdik behívni az oltópontokra. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár csütörtök este azt mondta, a közoktatásban dolgozó 180 ezer pedagógus és oktatást segítő munkatárs 55 százaléka regisztrált eddig.

A második ütemben azok kapnak majd oltást, akik március 24-éig nem regisztráltak, de március 29-ig, vagyis jövő hétfőig megteszik ezt, valamint az egyéb óvodai, iskolai dolgozók, akik regisztrációjukkal kérték vagy kérik az oltást. A második ütemben érintetteket is a regisztráció során megadott számon SMS-ben értesítik majd arról, hogy mikor és hol vehetik fel az oltást. Erre a levél szerint a tervek szerint a húsvét utáni napokban kerülhet sor.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy április 12-én vagy 19-én jöhet az újranyitás az óvodákban és az iskolákban, ezt megelőzően pedig beoltják azokat a tanárokat és óvodapedagógusokat, akik ezt igénylik. Péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádióban már április 19-i nyitásról beszélt, hozzátéve, hogy addigra 3 millió ember lesz beoltva. Az újranyitást a kormány eredetileg ahhoz kötötte, hogy miután legalább 2,5 millió embert beoltottak (köztük a tanárokat), utána egy héttel meg lehet nyitni az óvodákat, iskolákat.

A miniszterelnök azt is közölte, hogy eddig 20 ezer iskolai dolgozó kapta meg az oltást, így a nyitásig még 82 ezer regisztrált iskolai dolgozót kell vakcinálni.

Az SMS-ben történő értesítéssel nem először próbálkozik a kormány: március elején az AstraZeneca vakcinájával szerettek volna egy hétvége alatt több mint 70 ezer, 60 évesnél fiatalabb krónikus beteget kórházi oltópontokon beoltani, az érintetteket SMS-ben értesítették. Az akció végül kudarcba fulladt, technikai hiba miatt hivatalosan elhalasztották, valójában azonban sok helyen beadták az oltásokat a törlés ellenére megjelenőknek.

A pedagógusok oltásával kapcsolatban megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik