Belföld

Figyelmetlenség miatt halt meg egy kisbaba nem sokkal a szívműtétje után

Felfüggesztett fogházat kaphat jogerősen is az a Bács-Kiskun megyében élő fiatal nő, akinek a gondatlansága is hozzájárult ahhoz, hogy meghalt a kisbabája nem sokkal a szívműtétje után. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a fiatal nő 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év fogház fokozatú büntetését, amit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt kapott.

A törvényszék ítélete szerint a nő több órás késedelemmel vitte be az egyéves gyermekét a kecskeméti kórházba. A kisbaba – akit a rajta elvégzett szívműtétet követően az előző napon bocsátottak otthonába – állapota romlott, melynek testi tüneteit az asszony is észlelte. Az anya magatartása folytán a gyermek életveszélyes állapotban került kórházba, majd az orvosi ellátás során történt szabálytalanságokkal is összefüggésben nála szívmegállás, keringés- és légzés leállás következett be.

A kiskorú halálához vezető kórfolyamatot a műtéti ellátással összefüggő szövődmény indította el. A nő mulasztása nem abban állt, hogy nem ítélte meg helyesen a gyermek egészségi állapotát, mert a diagnosztizálás nyilvánvalóan tőle nem volt elvárható, hanem az róható a terhére, hogy az orvosi előírásoknak nem tett eleget, holott a kórelőzmények, valamint az aktuális tüntetek miatt a gyermek életveszélyes állapotának kialakulása lehetőségével is számolnia kellett.

Az elsőfokú ítélet nem emelkedett jogerőre, mert ellene a nő védője védence felmentése érdekében fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a bűnösség megállapítására törvényesen került sor és a nővel szemben kiszabott büntetés is arányos, ezért annak helybenhagyását indítványozta. Az ügyben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik