Belföld koronavírus

Nagyon nehéz helyzetbe hozta a járvány az ELTE egyik karának hallgatóit

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI
Diploma vagy egészség: az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának számos hallgatója úgy érzi, erre a választásra kényszerül. Noha az egyetemen november óta távoktatás van, a gyakorlatokat a régi rend szerint tartanák meg, így azoknak, akik aggódnak saját maguk és a családjuk egészségéért, a halasztás maradt az egyetlen lehetőség.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar képzésének része a szakmai gyakorlat, amely minden évben 8–10 hétig tart. Ez azonban az idén – a koronavírus-járvány miatt – sok hallgatót komoly választás elé állít, hiszen azok a diákok, akik maguk is veszélyeztetettek vagy fokozottan veszélyeztetett személyekkel élnek együtt, nem szeretnék kitenni magukat a személyes gyakorlatban rejlő egészségügyi kockázatoknak.

Az egyetem munkatársai megkeresésünkre csak annyit mondtak, gondolkozzunk a halasztáson. Fel se merül bennük, hogy alternatívát adjanak a gyakorlat megoldására. Felháborító, hogy beküldenek minket az óvodákba, iskolákba. Nem gondolnak arra, hogy némelyikünk családjában olyan személy is van, akinek az élete múlhat azon, ha megbetegszik

– írták lapunknak az egyetem hallgatói.

Egyúttal emlékeztettek: tavaly online formában oldották meg a gyakorlatot, amelyet akkor mindenki teljesített is, ezúttal azonban semmiféle alternatívát nem kaptak. Az ELTE hallgatóknak küldött tájékoztatásában egyebek mellett azt közölte, hogy az oktatás az intézményben távoktatási formában valósul meg, de ez alól kivételt képeznek azok a tanegységek, amelyek engedéllyel megvalósíthatók személyes jelenléttel.

Az egyetem a diákoknak arra hivatkozott, hogy a gyakorlat személyes jelenlétet igényel, hiszen a köznevelési intézményekben is így folyik az oktatás, másképp lehetetlen teljesíteni a gyakorlatot. Ugyanakkor jelezték: ha egy iskola nem nyitna ki a gyakorlat megkezdéséig, akkor azt javasolják, hogy próbáljanak meg másik helyet keresni.

Gondolja meg, milyen fokozott biztonsági eljárás betartása mellett tudja a családját a legnagyobb biztonságban. Ennek tükrében érdemes mérlegelni, és ha más megoldást nem lát, akkor ajánlatos a halasztás gondolatával foglalkozni

– közölték a hallgatókkal.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Megkerestük az ELTE-t, mi indokolja, hogy a hallgatók számára nem biztosítanak semmiféle alternatívát a gyakorlat elvégzéséhez, illetve miért nem teljesíthető az – az előző évhez hasonlóan – online formában is. Az egyetem a 24.hu-nak többek közt azt írta: az egyéni gyakorlat a pedagógus szakképzettség megszerzéséhez vezető képzés részének minősül, így az a hallgató, aki ezalatt a köznevelési intézménybe érkezik, jogszabályon alapuló kötelezettséget teljesít.

Sajnálatos, hogy a 2021-es tavaszi szemeszter immár a harmadik olyan félév, amikor hallgatóink nem tudnak személyesen találkozni a gyerekekkel. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szakokon és évfolyamokon a képzés szinte teljes gyakorlati része úgy telik el, hogy a kisgyermekkel foglalkozó pedagógusjelölt nem kap elég lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa alkalmasságát

– fogalmazott válaszában Szabóné Szitányi Judit oktatási dékánhelyettes.

A tanító- és óvóképző karon a képzés jellegéből adódóan hangsúlyos szerepet kap a személyes jelenlétet igénylő szakmai gyakorlatok elvégzése, ez különösen fontos szempont egy olyan területen, ahol kisgyermekek nevelésével foglalkozó szakembereket képeznek, emlékeztetett az intézmény. Az oktatók ezeken a gyakorlatokon bizonyosodhatnak meg arról, hogy a hallgatók megfelelő készségekkel és felkészültséggel rendelkeznek ennek a feladatnak az ellátásához.

Az ELTE hagyományosan magas oktatási színvonalának megőrzése érdekében tehát nem tekinthetünk el attól, hogy a képzés utolsó félévében elvégzendő, úgynevezett »hosszú gyakorlatokat« hallgatóink a hagyományos formában, személyes jelenlét mellett teljesítsék. A hosszú gyakorlat teljes egészében külső (köz)nevelési intézményben valósul meg

– jelezte az oktatási dékánhelyettes.

Érthetőnek tartja ugyanakkor, hogy a hallgatók fokozottan szeretnének odafigyelni saját maguk és családtagjaik egészségének védelmére, így a szakmai gyakorlatok idejére az egyetem kollégiumi férőhelyeket biztosít azoknak, akik ezzel elkerülhetik annak a kockázatát, hogy hazavigyék a fertőzést.

Ha egy hallgató viszont így sem ítéli biztonságosnak a szakmai gyakorlat elvégzését, és nem lát más megoldást, akkor a dékánhelyettes szerint érdemes mérlegelnie a félévhalasztás lehetőségét.

Az ELTE-s hallgatók viszont felháborítónak tartják, hogy amikor „sorra zárnak be” az iskolák és óvodák a pedagógusok és a diákok megbetegedése miatt, nekik az ilyen – egészség szempontjából kockázatos – intézmények egyikében kellene teljesíteniük a gyakorlatukat. A diákok elégtelennek érzik, hogy miközben az egyetemen épp a járványhelyzet miatt nincs jelenléti oktatás, a többhetes gyakorlat idejére akár olyan intézménybe is kerülhetnek, ahol már felütötte a fejét a járvány.

Van olyan hallgató, akit betegsége miatt többször műtöttek, ezért csúszott egy évet, majd, amikor az idén segítséget kér, hogy végre megcsinálhassa a gyakorlatát, azt a választ kapja, hogy ha nem tud jelen lenni, jövőre elvégezheti

– érzékeltették a helyzet tarthatatlanságát az intézmény diákjai, akik úgy vélik, választás elé kényszerítik őket, mit tekintenek fontosabbnak: a diplomájukat vagy a saját maguk és a családjuk egészségét, biztonságát.

Sokan a nagyszülőkkel laknak együtt – egyikük például a 92 és 90 éves nagyszüleivel –, míg mások beteg testvérrel vagy szülővel élnek egy fedél alatt.

A hallgatók természetesen tisztában vannak azzal, hogy a gyakorlat elengedhetetlen a képzésük szempontjából, így mindössze egy alternatívát szeretnének „ebben a nem mindennapi helyzetben”, amikor számos iskolát zárnak be az intézményi megbetegedések miatt. Meglátásuk szerint online formában is megszervezhető lenne a gyakorlat, vagy egy kéthetes, rövidített időtartamot is észszerűnek tartanának.

A hallgatók becslése szerint körülbelül harmadukat érinti komolyabban a probléma, ám közvetett módon ennél is több érintett lehet. Hozzáteszik, egyre több iskola és óvoda bontja fel a szerződést velük a koronavírus-járványra hivatkozva, ami további problémákat okoz, hiszen folyamatos stresszforrást jelent, ha nincs gyakorlóhelyük.

Nem tudjuk, hogy mikor mondja a következő intézmény, hogy nem vállalnak, és akkor, ha már túl késő új helyet keresni, odavan egy évünk, és nincs diploma

– hangsúlyozták. Miközben egyre inkább úgy érzik, „egérfogóba” kerülnek a gyakorlat miatt, fontosnak tartják megjegyezni, hogy a karon a szakmai gyakorlat csak a tavaszi félévben teljesíthető, így nem féléves, hanem mindenképp egyéves csúszást jelent, ha valaki nem vesz részt rajta.

A hallgatók szerint mindennek következtében kiszámíthatatlan, hányan fogják tudni megcsinálni a gyakorlatot, illetve hányan kényszerülnek majd halasztásra.

Az ELTE-n egyébként novemberben rendelték el újra az online oktatást, amely továbbra is hatályban van. A mostani, tavaszi félévben nem számolnak teljes körű jelenléti oktatással, de az aktuális járványhelyzet függvényében a félév második felében elképzelhetőnek tartják a vegyes működési modellt.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara az alábbi közleményt juttatta el lapunk számára: „Pedagógusképző intézményként bölcsődében, óvodában és általános iskolában tudjuk megvalósítani a gyakorlati képzést, amely a jövő pedagógusainak szakmai kompetenciáját alapozza meg. Bár 2020 tavaszán az akkori járványügyi intézkedések következtében létrejövő intézménybezárások miatt online feladatokkal hidaltuk át a gyakorlatok lezárását, ezek szakmailag nem tekinthetők a valós, gyermekek között gyakorlattal egyenrangú szakmai feladatoknak. Jelenleg Dr. Bódis József államtitkár úr jóváhagyásával szerveztük a részlegesen jelenlétben zajló gyakorlati képzést. Ezt a hallgatókat leginkább védő módon tesszük, így például a csoportos gyakorlati alkalmakat online bonyolítjuk. A hallgatók egyéni gyakorlatokon vannak az intézményekben. Minden esetben az egyéni problémákat, élethelyzeteket – krónikus betegség vagy egyéb veszélyeztető állapot (például egyéb súlyos betegség, veszélyeztetett várandóság) – szem előtt tartva hozzuk meg a hallgatók számára kedvező döntést az egyéni gyakorlat elvégzésével kapcsolatosan. Esetenként alternatív megoldásokat kínálunk. Az a cikkben elhangzó állítás, miszerint „a gyakorlatokat a régi rend szerint tartanák meg, így azoknak, akik aggódnak saját maguk és a családjuk egészségéért, a halasztás maradt az egyetlen lehetőség” tehát nem felel meg a valóságnak. Hozzátesszük, hogy az általunk ismert hallgatói vélemények alapján a hallgatók látják a szakmai gyakorlat kulcsfontosságú szerepét a szakmai fejlődésükben, és törekszenek rá, hogy jelenlétben végezhessék azt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik