Belföld koronavírus

Operatív törzs: újra lesz egynapos egészségügyi ellátás

MTI / Koszticsák Szilárd
MTI / Koszticsák Szilárd

„Kedvező járványügyi helyzetünket továbbra is sikerül megtartani” – kezdte Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a sok halott miatt továbbra is nagyon fontos szerepe van az oltásnak, amely ha a fertőzéstől nem is biztosan, a súlyos betegségtől, szövődményektől megvédi a beoltottakat.

„A beoltottak száma is szépen növekszik”, közel háromszor annyian vannak már, mint a jelenlegi aktív fertőzöttek, közel 76 ezren már a második oltást is megkapták, ez után alakul ki a teljes védettség – közölte az országos tiszti főorvos.

„Az elmúlt napok logisztikája” után a mai napon 1080 háziorvosi praxisban elkezdik oltani a 89 év feletti betegeket is, akik közül azonban egyelőre a tervezettnél kevesebben kaphatják meg a vakcinát, mert 18 ezer helyett legutóbb csak 10 ezer adag oltóanyag jött a Modernából.  Nemsokára azonban az oltópontokon is oltani fogják az időseket a Pfizer vakcinájával.

Müller türelmet kért azoktól, akik egyelőre lemaradtak, ők is sorra fognak kerülni, mondta, és felhívta a figyelmet arra a kormányzati tájékoztató oldalakon közzétett dokumentumra, amely kifejezetten az idősek kérdéseire igyekszik válaszolni.

Elmondta még, hogy tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi helyzetre, a fül-orr-gégészeti és szájsebészeti beavatkozások kivételével az Emmi engedélyezte az egynapos ellátás visszavezetését az egészségügyi intézményekben. Ennek igénybe vételére előjegyzés alapján van mód, a beavatkozás előtt 72 órával PCR-tesztet, a beavatkozás napján pedig antigén gyorstesztet végeznek a pácienseken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik