Belföld

Szabálytalanságokat talált a kormányhivatal a szentendrei temetőben

A Hadházy Ákos által közzétett videó alapján indítottak vizsgálatot.

Több dolog is szabálytalanul működött a szentendrei temetőben – közölte a Pest Megyei Kormányhivatal a Magyar Nemzettel. A kormányhivatal a Hadházy Ákos által közzétett videó alapján indított vizsgálatot. Miután megkapták a vizsgálati eredményt, határozatban utasították a fenntartót a jogszabálysértő körülmények megszüntetésére. Ha ennek nem tesz eleget a szentendrei önkormányzat, akkor bírságot kaphat.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő január 8-án arról számolt be, hogy kegyeletsértő módon, egymásra pakolt nyitott koporsókban tárolták az elhunytakat a szentendrei halottasházban és erről közzétett egy videót is, amelyet egy ismeretlen személy juttatott el hozzá. A temetőben még aznap helyszíni szemlét tartott a szentendrei polgármester és csapata, de „a bejárás résztvevőit már nem az a kép fogadta, ami a több nappal ezelőtt feltöltött videón látható. A népegészségügyi hivatal képviselője a nyilvántartás alapján megállapította, hogy az ott lévő elhunytak egyike sem COVID-betegségben halt meg.”

Ezzel együtt megállapították azonban azt is, hogy az épület ajtaja nem volt zárva, a halottasházban több, nem rendeltetésszerű tárgyat tároltak, például gázpalackot, adminisztratív mulasztás miatt nem állapítható meg egyértelműen a holttestek beérkezésének és elszállításának időpontja, és hogy kegyeletsértés ugyan nem történt, de javítani kell az állapotokon is. Az önkormányzat közölte azt is, hogy a rendőrség az említett videóval kapcsolatban rémhírterjesztés és félelemkeltés miatt nyomozást indított a személy után, aki a videót készítette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik