Belföld

Menczer az amerikai zavargásokról: Nekem beugrottak a 2006-os képsorok, amikor Gyurcsány az emberek közé lövetett

MTI/Varga György
MTI/Varga György

A magyar kormány részéről Menczer Tamás nyilatkozott elsőként a csütörtök esti amerikai zavargásokról, amikor Donald Trump elnök hívei megostromolták az amerikai kongresszus épületét.

Kapcsolódó
Trump eltávolítását fontolgatják kormányának tagjai
A kongresszus épülete elleni ostrom sokaknál az utolsó csepp volt a pohárban. Trump több munkatársa lemondott, és már az eltávolítására is tervek szőnek.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, az amerikaiak majd megítélik, hogy mit gondolnak erről.

Nem szoktuk más országok belügyeit kommentelni, és hálásak vagyunk, ha mások sem teszik meg Magyarországgal kapcsolatban

– magyarázta.

Aztán azért bővebben is kifejtette a véleményét, és elővette a magyar ellenzéket.

Agresszív képsorokat láttunk. Ha saját házunk táját nézzük, akkor az agresszió mindig a baloldali politikusokra volt jellemző. Ezekről a képsorokról nekem beugrottak a 2006-os képsorok, amikor Gyurcsány Ferenc a magyar emberek közé lövetett. Beugrottak olyan jelenetek, mikor Fekete-Győr András megdobálta a rendőröket füstgránáttal, amikor Hadházy Ákosék randalíroztak különböző helyeken

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Donald Trump élvezettel nézte hívei rombolását
Az amerikai elnök még mindig nem ítélte el az amerikai kongresszus épületét lerohanó embereket, és nem hajlandó elismerni, hogy elveszítette az elnökválasztást. Közben már legodaadóbb munkatársai is kerülik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik