Belföld koronavírus

Rétvári nem az orosz vakcinától, az ellenzéktől félti az emberéleteket

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Azt mondja, kétszínűség külföldön mást kommunikálni, mint idehaza. Szerinte ezt nem a kormány, hanem a baloldal teszi.

Rétvári Bence a Magyar Nemzetben azért bírálja Gyurcsány Ferencet, mert „hatalomra kerülve csökkentené az egyházi fenntartású iskolák és a szociális intézmények támogatását”. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a KDNP alelnöke az interjúban azt állítja, azok most „ugyanazt a támogatást kapják, mint az államiak”.

Kapcsolódó
Háromszor több pénz jut az egyházi iskolák diákjaira
A szakszervezet szerint az állam hátrányos helyzetbe hozza a saját intézményrendszerében tanulókat.

Gyurcsány és a baloldal szemrebbenés nélkül eresztené inkább a magyar emberekre muszlim migránsok ellenőrizetlen tömegeit, mint hogy támogassa a keresztény magyar kultúrát.

A koronavírus elleni védekezésről azt mondja, a járvány ellen  nemzeti összefogás alakult ki, abból

egyedül az ellenzék vonta ki magát, ők ugyanis a koronavírusra nem veszélyként, hanem lehetőségként tekintenek.

Az ellenzék még az orosz vakcinából is politikai vitát akar csinálni,

és ezért képes lenne emberi életeket is kockára tenni.

A kormány nem a gyártót nézi, hanem azt, hogy az oltás gyors, hatékony és biztonságos legyen a koronavírus ellen. Szerinte nem igaz, hogy csak az a jó vakcina, amit az EU engedélyez.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) is uniós és a nemzetközi sztenderdek alapján dönt az engedélyezésről, a kormány pedig a bárhol is van alkalmas vakcina, beszerzi, a hazai hatósági vizsgálat után hozzáférhetővé teszi.

Kapcsolódó
Koronavírus-vakcina: szkeptikusabbak a magyarok
Az Ipsos kutatása szerint a második hullám idején sokkal óvatosabbak és borúlátóbbak lettünk.

Kétszínűség külföldön mást mondani

Az interjúban a kereszténydemokrata politikus hosszan ostorozza a baloldal képviselőit akik a védekezés segítése helyett álhíreket terjesztenek, adatok eltitkolásával vádolják a kormányt.

Az pedig a legnagyobb kétszínűség, hogy kifelé mást kommunikál a baloldal, mint amit idehaza.

Az EP-ben azt terjesztették, hogy a veszélyhelyzet alatt nem ülésezik a parlament, ezzel szemben itthon azt kifogásolják, hogy a védekezés mellett egyéb, a járványt nem érintő törvényjavaslatokat is tárgyal az Országgyűlés.

Kapcsolódó
Orbán pávatánca, hintapolitikája veszélyes
Jeszenszky Géza szerint már szólniuk kellene a vészharangoknak.

Az államtitkárnak az oktatás terén megfogalmazott kritikákban az a különösen visszatetsző, hogy szerinte olyan dolgokért támad az ellenzék, amelyek az ő kormányzásuk következményei voltak.

Kapcsolódó
Még az Oktatási Hivatal által szerződtetett szakértők elől is titkolták a Nemzeti alaptantervet
A kormányzat kiadott 45 nevet, de közülük többen állítják: nem ők írták az alaptantervet, legfeljebb lektori feladatokat láttak el, de nem nagyon hallgattak rájuk, sőt nem is látták egyben a dokumentumot.

Az államtitkár az ellenzékkel ellentétben úgy látja, hogy a kormány sokat tett a szegénység ellen, hosszan sorolja is, mennyire jót tett az országnak, hogy a saját lábára állt, mert mára sokkal kevesebben nélkülöznek, mint a baloldali kormányok idején. Nagyon fontosnak nevezte, hogy

négyszázezerről százezerre csökkent a mélyszegénységben élők száma.

Kapcsolódó
Nyomor: Orbán biztosa vészharangot kongat
Vecsei Miklós szerint fogy az idő, el kell felejteni, ki, mennyire együttérző a mélyszegénységben élőkkel.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik